Gázár-támogatás: a felhasználók 86 százaléka rászorul

Pénzcentrum
2007. január 12. 10:00

Egymillió hétszázhúsz ezren nyújtották be eddig a gázár-támogatás igénylő lapokat, amelyet 2 millió hazai földház és távfűtést használó háztartással összevetve kiderül, hogy a rászorultak aránya eléri a 86 százalékot - írja a Népszabadság.

A benyújtott igénylések közül eddig összesen 813 ezret hagytak jóvá és 90 ezret utasítottak el, általában azért, mert azokat nem a kormányrendeletnek megfelelő módon töltötték ki - mondta el a Magyar Államkincstár elnöke, Katona Tamás. A feldolgozott 1,2 millió adatlap egynegyedét pedig hiánypótlásra küldték vissza.

Februártól jár a támogatás mindazoknak, akik az igénylőlapot a januári határidőig visszaküldték, és januárig visszamenőleg azoknak, akik március végéig még pótlólag beadják az igénylésüket. Áprilistól azonban csakis a következő havi gázszámlában érezhetnek majd enyhülést azok, akik időközben már váltak jogosulttá a támogatás igénybevételére.

A nyugdíjminimum januári, 300 forintos emelése után bővülhet a jogosultak köre, mivel a jogszabályok szerint azok kaphatnak segítséget, ahol a háztartás egy főre eső jövedelme nem éri el az öregségi nyugdíj három és fél szeresét.

A kormány az előirányzottak alapján egész évben összesen 117 milliárd forintot költhet gázár-támogatásra a tavalyi 160 milliárd forinttal szemben. Veres János, pénzügyminiszter szerint várhatóan a kijelölt keret elég lesz a támogatás finanszírozására.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm