Új pályázat a Budapest Airport értékesítésére

Pénzcentrum
2005. október 28. 13:57

Az ÁPV Rt. Igazgatósága tegnapi ülésén döntést hozott a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőteret vagyonkezelőként üzemeltető Budapest Airport Rt. (BA Rt.) többségi részesedésének értékesítését célzó új pályázatról.

Az ÁPV Rt. Igazgatósága tegnapi ülésén döntést hozott a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőteret vagyonkezelőként üzemeltető Budapest Airport Rt. (BA Rt.) többségi részesedésének értékesítését célzó új pályázatról.
A privatizációs szervezet zártkörű, egyfordulós pályázatot hirdet a BA Rt. 75 %-1 szavazatot kitevő részvénycsomagjának értékesítésére. A tenderre megfelelő üzemeltetési referenciákkal és tőkeerővel rendelkező nemzetközi repülőtér üzemeltető szakmai befektetők, illetve ilyen befektetők által vezetett konzorciumok kaphattak meghívást.
A Budapesti Ferihegyi Nemzetközi Repülőtér területe és az azon található felépítmények továbbra is a Magyar Állam kizárólagos tulajdonában maradnak, miközben a Budapest Airport Rt-nek a Kincstári Vagyonigazgatósággal kötött vagyonkezelési szerződésén keresztül továbbra is szerződéses joga és kötelessége lesz a repülőtér nemzetközi repülőtérként való működtetése és fejlesztése.
A BA Rt. privatizációján és a működő tőke bevonásán keresztül biztosítható, hogy a repülőtéri utasforgalom rendkívül gyors növekedésének megfelelő beruházásokat, fejlesztéseket a Társaság megfelelő nemzetközi iparági szaktudás bevonásával magántőkéből hajtsa végre, és a jövőben is magas szolgáltatási színvonalat biztosítson, a légitársaságok és az utazóközönség javára.
A korábbi, 2005. október 20-án visszavont  eljárás során az ÁPV Rt. birtokába jutott szakmai referenciák alapján az Igazgatóság megnevezte a zártkörű pályázatra meghívandó pályázókat, amelyek kivétel nélkül nagy tapasztalattal rendelkező nemzetközi repülőtér üzemeltetők, mindegyikük az Európai Unióban több jelentős privatizált repülőteret üzemeltet:
Fraport AG Frankfurt Airport Worldwide (Németország) - többek között a frankfurti és a Frankfurt-Hahn-i repülőterek üzemeltetője
BAA International Ltd (Egyesült Királyság) - többek között a londoni Heathrow, Gatwick, és Standsted repülőterek üzemeltetője
Hochtief Airport GmbH és a Hochtief AirPort Capital (Németország) - többek között a düsseldorfi, a hamburgi és az athéni repülőterek üzemeltetője
Macquarie Airports (Ausztrália) - többek között a római, a brüsszeli, birmingham-i és Sydney-i repülőterek üzemeltetője
Copenhagen Airports (Dánia) - többek között a koppenhágai repülőtér üzemeltetője.
A kormány és az ÁPV Rt. tranzakcióval kapcsolatos elsődleges céljai a következők:
a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér versenyhelyzetének, szolgáltatási színvonalának, növekedési kilátásainak és hatékonyságának javítása a magyarországi légi közlekedési iparág, a nemzetgazdaság, valamint az utazóközönség javára;
a Magyar Állam biztonságos repülőtéri működéssel kapcsolatos és nemzetbiztonsági szempontjai érvényesíthetőségének fenntartása a repülőtér üzemeltető társaság többségi részesedésének privatizációját követően is;
a munkavállalók kollektív jogainak tiszteletben tartása és a rendezett munkaügyi kapcsolatok hosszú távon való megtartása;
a fennmaradó állami kockázatok és kötelezettségvállalások minimalizálása; és
az értékesítési bevételek optimalizálása a tágabb privatizációs és iparág-politikai célok figyelembevételével.
A pályázatra történő meghívást elfogadó befektetők 2005. november 14-én tehetik meg ajánlatukat. Az elbírálás során a szakmai szempontok, különösen a vevő hosszú távú stratégiai terve és a vállalt fejlesztési kötelezettségek mellett, a legmagasabb súlyszámú értékelési szempont az azonnali tranzakciós ellenérték lesz, amely a korábbi folyamathoz hasonlóan három elemet fog tartalmazni:
az ÁPV Rt-nek a részvényekért fizetendő vételár;
a BA Rt. és a Kincstári Vagyon Igazgatóság (KVI) között fennálló vagyonkezelési szerződés 75 éves határozott időtartamra történő módosítása kapcsán a Társaság által a KVI részére egy összegben fizetendő díj finanszírozása; és
a BA Rt. által jelenleg vagyonkezelőként használt ingóságoknak a Társaság által történő megvásárlásához szükséges vételár finanszírozása.
Az ÁPV Rt. az új pályázati eljárás előkészítése során mind a BA Rt. üzemi tanácsával, mind a szakszervezetekkel véleményeztette a pályázati kiírás szövegének tervezetét, és az érdekképviseletek által 2005. október 17-én kezdeményezett konzultációs folyamat során, a megállapodás keresése céljából, 8 tárgyalási napon keresztül, szakértők és tanácsadók bevonásával, közvetlen párbeszédet folytatott.
A Munka Törvénykönyve előírása szerint lefolytatott, több mint 60 órát meghaladó érdemi véleménycsere, és a kezdetben közeledő álláspontok ellenére a feleknek nem sikerült megállapodást létrehozniuk. Ennek elsődleges indokát az ÁPV Rt. abban látja, hogy az érdekképviseletek a 2005. október 1-től módosított, és jelentős juttatásokat tartalmazó kollektív szerződés, valamint a 2005. szeptemberben 17%-os éves béremelés jóváhagyásával lezárult éves bértárgyalások tárgykörébe tartozó újabb követelései, és a privatizációs szervezet jogszabályokban előírt, e területre vonatkozó lehetőségei között olyan komoly eltérések kristályosodtak ki, melyek feloldására nem volt mód.
A felek által megfogalmazott ajánlatokban szereplő álláspontok összehangolását az is nehezítette, hogy a szakszervezetek és az üzemi tanács visszautasította, hogy a privatizációs szervezet által felajánlott, közös tárgyalóasztalhoz üljenek.
A privatizációs szervezet a munkavállalókat érintő vevői koncepciók és kötelezettségvállalások értékelése tekintetében tovább kívánja folytatni a párbeszédet, ennek körében az Igazgatóság arról is intézkedett, hogy a pályázat kiírására vonatkozó döntés meghozatalát követően a munkáltató BA Rt. folytassa tovább a konzultációt a privatizációs szervezet által az eljárással kapcsolatosan folyamatosan biztosítandó információk tekintetében. 
Annak ellenére, hogy a konzultációs folyamat lezárásakor megállapodást nem sikerült megkötni, a privatizációs szervezet Igazgatósága megfontolta a konzultáción megfogalmazott munkavállalói igényeket, és a végleges pályázati kiírásban a megállapodás hiányában is, egyoldalúan figyelembe vett számos, az érdekképviseletek által valóban a szociális felelősség körében megfogalmazott elvárást, és a kiírás tervezetével kapcsolatban a munkavállalói oldal által kezdeményezett módosítási javaslatot, így például:
A tranzakció elsődleges céljai közé felvételre került a munkavállalók kollektív jogainak tiszteletben tartása és a rendezett munkaügyi kapcsolatok hosszú távon való megtartása;

Az ÁPV Rt. vállalta, hogy az Ajánlattevők számára a lefolytatott konzultáción felmerült kérdésekről részletes tájékoztatást nyújt és a munkavállalók arra vonatkozó igénye esetén az ajánlatok benyújtását megelőzően lehetővé teszi az Ajánlattevőkkel történő közvetlen egyeztetést is;

Másodszor emel bért idén a Rossmann

300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.

A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 26. kedd
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM