Június 30-ig még lehet kérni öthavi pótlékmentes részletfizetést a gépjárműadóra, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia.
Kilencven adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a harmadik negyedévben, közülük öttől követel a bírságokkal együtt 1 milliárd forint feletti összeget, egyikük egy magánszemély.
A NAV negyedévente teszi közzé azok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg.
A harmadik negyedévben 90 adózónál állapítottak meg nagy összegű adóhiányt, közülük 36 társaság, 54 pedig magánszemély. A lista élén a budapesti székhelyű Best Master Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. áll, közel 1,4 milliárd forintos adóhiánnyal és közel 806 millió forintos bírsággal, a NAV vele szembeni követelése így mintegy 2,2 milliárd forint. Az összes követelést tekintve azonban megelőzi az ugyancsak budapesti Compact Holding Kft. több mint 2,6 milliárd forintos tartozásával, amelynek 856 millió forintos adóhiánya mellé 1,767 milliárd forint jogkövetkezmény társul. Rajtuk kívül még két cég tartozik a jogkövetkezményekkel együtt több mint 1 milliárd forinttal a NAV-nak.
A magánszemélyek közül a legnagyobb összeget, több mint 1,2 milliárd forintot Szabó Lászlótól követeli az adóhatóság, amelynek mintegy egyharmada adóhiány, a többi bírság. A jogkövetkezményeket is beleértve nagy összeggel tartozik Hoffer György (935 millió forint), Sere Géza Endre (764 millió forint) valamint Telek László (494 millió forint) is, akik az abonyi illetőségű Telek Lászlót kivéve mindnyájan budapesti lakosok. Rajtuk kívül 17 magánszemélynek van 100 millió forintnál nagyobb tartozása, a bírságokat is beleértve.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







