Az árfolyam javulását kiváltó legfőbb tényező, hogy a Magyar Nemzeti Bank kedden hosszú idő után újra lépett, és 6,25 százalékra mérsékelte az alapkamatot.
Nagy Márton, az MNB alelnöke egy bécsi konferencián elmondta, hogy amennyiben az éves adószűrt maginfláció eléri, illetve meghaladja a 3 százalékot, az a jegybank számára elegendő bizonyíték lenne arra, hogy meg kell kezdeni a monetáris politika szigorítását - számolt be a hírről a Reuters. Nagy szerint ez már az idei első negyedévben bekövetkezhet, de először meg akarják várni, hogy valóban sor kerül-e rá. Ez elég erős üzenet az MNB részéről, hogy hamarosan nekivágnak a monetáris politika szigorításának.
Nagy Márton a bécsi Euromoney konferencián nagyon erős üzenetet küldött a piaci szereplőknek arról, hogy az MNB közel került a monetáris szigorítás megkezdéséhez.
- fogalmazott. Emlékeztetésképp: tegnap tette közzé a tavaly decemberi inflációs adatokat a KSH, amelyből kiderült, hogy az éves maginflációs index értéke 2,6 százalékról 2,8 százaélkra emelkedett. Ezt követően az MNB is nyilvánosságra hozta az általa számított, inflációs alapfolyamatokat nyomon követő mutatóit: ezek alapján az adószűrt maginfláció decemberben 2,7 százalékról 2,9 százalékra gyorsult. Vagyis nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy bekövetkezzen az az esemény, amihez Nagy a monetáris szigorítás kezdetét köti.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







