-7 °C Budapest

Húsz év után bezárt az egyik budapesti McDonald's

2015. január 27. 11:15

Újabb "áldozata" van a józsefvárosi piac felszámolásának: húsz év után bezárt az egyik közeli McDonald's.

Bezárt az egyik ismert budapesti McDonald's étterem, a Könyves Kálmán körút - Kőbányai út kereszteződésében. Mint azt a Pénzcentrum az étteremlánctól megtudta, a Népliget étterem 1994 májusában nyílt meg és több mint 20 éven keresztül - tavaly október végéig - fontos szerepet töltött be a környékről érkező családok és az átutazó autós vendégek kiszolgálásában.

Az ok egyszerű: nyáron végleg lehúzta kapuit a józsefvárosi piac, az étterem vendégkörének nagy részét pedig pont a piac közönsége adta. A Négy Tigris megszűnését követően a környék autós és gyalogos forgalma átalakult, ami a vendégkörre is jelentős hatással volt. (A forgalmas kereszteződéseben két étterem működött, a szemközti McDonald's továbbra is üzemel.)


A Google Earth legutóbbi képén még a működő étterem látszik

Mint az étteremlánctól megtudtuk, rugalmasan kell alkalmazkodniuk a változó környezethez, a forgalom, a közlekedési csomópontok alakulásához. Így természetesnek számít, hogy egyes éttermeket bezárnak, máshol pedig újakat nyitnak.

A Könyves Kálmán körút - Kőbányai út sarkán működő étterem bezárását követen az étterem dolgozói döntésük alapján más, lakóhelyükhöz közel eső éttermekben folytathatják munkájukat.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az elmúlt hetekben egy másik étterembezárás is hangsúlyosan volt jelen - főleg a baranyai - sajtóban. Pécsett ugyanis bezárt az egyik központi McDonald's, ami a Király utca és a Széchenyi tér sarkán működött, húsz évig. Az étterem az egyik pécsi bevásárlóközpontba költözött.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?