Magyarországon több mint 781 ezer ember dolgozott külföldi irányítású vállalkozásoknál 2024-ben.
A hazai vállalkozások többsége nehezen talál szakképzett munkaerőt. Főként az ipari és a mezőgazdasági vállalkozások vannak nehéz helyzetben munkaerő-keresés szempontjából. A cégek toborzási szokása leginkább a hagyományos álláshirdetésnél merül ki, de van olyan is, aki közvetlenül az oktatási intézményekben keresi az új munkaerőt.
Továbbra is alacsony munkanélküliség és kedvező foglalkoztatottsági arány jellemzi a magyar gazdaságot. A KSH legutóbbi adata szerint 4,4%-ra mérséklődött a munkanélküliségi ráta, a foglalkoztatottak átlagos létszáma pedig 4 millió 393 ezer fő volt, 79 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.
- mondta el a K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményeit Kovács Viktor Zoltán, marketing főosztály vezető.
Ha a különböző ágazatokat nézzük, az iparnak és a mezőgazdaságnak van a legnehezebb dolga az utánpótlást illetően, miközben a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban egy fokkal könnyebben találnak megfelelően képzett szakembereket.
Középfokú szakképzettség a jellemző
A kutatás azt is feltérképezte, hogy jelenleg milyen szakképzettségű munkavállalók dolgoznak a hazai kkv szektorban. "Az eredményekből kiderül, hogy a kkv dolgozók körében a középfokú szakképesítés dominál (44%), felsőfokú végzettséggel pedig a munkavállalók harmada rendelkezik. A különböző ágazatok közül egyedül a szolgáltató szektorban találkozhatunk az átlagnál magasabb arányban felsőfokú képzettségű munkavállalókkal (38%), míg a mezőgazdaságban a legalacsonyabb ezen dolgozók aránya (14%)" - mondta el a szakember.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az álláshirdetés a nyerő
A cégek többsége hagyományos módon toboroz új munkaerőt, de egy részük nyitott az újdonságokra. Ezt mutatja, hogy a kkv-k közel kétharmada (61%) álláshirdetést ad fel. Hangsúlyos szerepet kap a dolgozók vagy ismerősök ajánlása is, hiszen minden második cég ez alapján választja ki az új kollégákat, míg minden nyolcadik cég a közösségi média erejét hívja segítségül. Egy kis réteg (4%) az, akik már közvetlenül az oktatási intézményekben hirdetik meg a megüresedett vagy új pozíciókat.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







