Több súlyos szabálytalanságot is feltártak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei baranyai borbélyüzletekben, ahová szakálligazításra jelentkeztek be.
A Coca-Cola felfüggesztette a Costa Coffee kávézólánc értékesítését, mivel a beérkezett vételi ajánlatok nem érték el az elvárásaikat. Az amerikai italipari óriás középtávon ugyanakkor nem zárja ki az eladás lehetőségét.
Sajtóértesülések szerint az amerikai multinacionális vállalat hónapokon át elemezte a lehetséges vevők ajánlatait, majd decemberben a folyamat felfüggesztése mellett döntött. A lap két, az ügyet ismerő forrása szerint azért, mert egyik ajánlat sem felelt meg a Coca-Cola elvárásainak - írja a HVG a Financial Times alapján.
Az ügylet középtávon ismét napirendre kerülhet, ha olyan ajánlat érkezik, amely már megfelel a vállalat igényeinek. Az egyik vizsgált forgatókönyv szerint az amerikai cég úgy is megválhatna a Costa Coffeetól, hogy kisebbségi tulajdonrészt megtart.
A Costa Coffee jelentős nemzetközi jelenléttel rendelkezik: 50 országban működik, és mintegy 35 ezer munkavállalót foglalkoztat. Legnagyobb piaca az Egyesült Királyság és Írország, ahol összesen több mint 2700 egységet üzemeltet. Emellett világszerte további mintegy 1300 üzlete működik, többek között Magyarországon is. Itt 2021-ben, tíz év jelenlét után kivonult a piacról, majd néhány évvel később visszatért.
Az értékesítési szándék hátterében jelentős értékvesztés áll. A Coca-Cola 2018-ban még 5,1 milliárd dollárért vásárolta meg a brit kávézóláncot. A mostani értesülések szerint viszont már akár 2 milliárd dollárért is kész lett volna megválni tőle.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







