Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
A Fővárosi Törvényszék döntésének megfelelően a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megismételt eljárásban vizsgálja a Nitrogénművek Zrt. kartellezését. A bíróság a legsúlyosabb jogsértések – az árrögzítés és piacfelosztás – tekintetében megerősítette a GVH eredeti döntését - közölte a hatóság.
A GVH továbbra sem engedi, hogy a Nitrogénművek Zrt. kibújjon a jogsértésekkel kapcsolatos felelősség, illetve azok következményei alól. A nemzeti versenyhatóság 2021 októberében szabott ki rekordösszegű, 11 milliárd forintos bírságot a Nitrogénművek csoportra, mert az más piaci szereplőkkel együtt éveken keresztül jogsértően korlátozta a versenyt a hazai műtrágyapiacon. A résztvevők fele önként elismerte a kartellt, ugyanakkor a Nitrogénművek Zrt. – illetve egy másik szereplő – bíróságon támadta meg a GVH határozatát.
A GVH határozatát megtámadó jogorvoslati eljárásban 2024. október 3-án döntött a Fővárosi Törvényszék, amely az ítéletében részben adott helyt a Nitrogénművek Zrt. keresetének, azonban a legsúlyosabb jogsértések (árrögzítés, piacfelosztás) tekintetében megerősítette a nemzeti versenyhatóság eredeti döntését.
Az ügy további körülményeit, például az árrögzítés és a piacfelosztás kiterjedtségét, a kiszabott bírság mértékét illetően megismételt eljárásra kötelezte a Gazdasági Versenyhivatalt. Mivel a GVH szilárd meggyőződéssel kitartott a Versenytanács eredeti döntése mellett, ezért a GVH felülvizsgálati kérelemmel a fordult a Kúriához, amely a GVH kérelmét azzal az indokolással utasította el, hogy „az ügy nem vetett fel felsőbírósági iránymutatást igénylő jogkérdést”. Mindez azt jelenti, hogy a GVH a Fővárosi Törvényszék döntésének megfelelően megismételt eljárásban vizsgálja a Nitrogénművek Zrt. kartellezését.
Az árak rögzítését, a piac felosztását célzó tiltott megállapodások – vagyis a kartellek – a legsúlyosabb versenykorlátozásnak számítanak, mivel jelentős társadalmi károkat okozhatnak. A műtrágya-kartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt – a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árhoz képest – magasabb árakkal szembesülhettek, vagyis a cég kárt okozott a magyar gazdáknak. Mivel a műtrágya a mezőgazdaságban a szántóföldi tápanyag-utánpótlás szempontjából meghatározó jelentőségű, a jogsértés hatásai a termelők költségeinek növelésével tovább gyűrűzhettek az élelmiszerpiacra, potenciálisan károsítva ezzel a magyar fogyasztókat is.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








