A lakosság 85%-a támogatja, hogy a dolgozók maguk dönthessenek arról, mikor és mennyit dolgoznak.
Nagy terhet kaptak a nyakukba a magyar vállalkozók: szakcióra számíthat, aki ezt elmulasztja
Több ezer cégre vonatkozik Magyarországon a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, a NIS2, az előírt regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól - hívta fel a figyelmet az EY nemzetközi tanácsadó cég.
A NIS2 irányelv célja, hogy az Európai Unió tagállamai hatékonyan vehessék fel a küzdelmet a folyamatosan növekvő kiberfenyegetésekkel szemben. Az előírások a legalább 50 főt foglalkoztató vagy a 10 millió eurót meghaladó éves árbevétellel rendelkező cégekre, valamint minden olyan szervezetre vonatkoznak, amelyek az EU gazdasági és társadalmi fejlődése szempontjából kritikus funkciót látnak el - ismertetik a közleményben.
Kiemelték: a szabályozás 2024. október 18-án lép hatályba, ezzel elindul a felügyeleti és ellenőrzési tevékenység. Zala Mihály, az EY kibervédelmi szolgáltatásokkal foglalkozó vezetője a közleményben hangsúlyozta, a kötelező bejelentkezés hivatalos határideje már június 30-án lejárt, azonban
a regisztrációt elmulasztó cégek még szankcionálás nélkül pótolhatják a szükséges dokumentumokat október 17-ig.
Ez az utolsó esélyük az érintett hazai vállalkozásoknak, hogy szankció nélkül belépjenek a nyilvántartásba a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál. A jogszabály alapján a NIS2 hatálya alá tartozó vállalatoknak legkésőbb december 31-ig vagy a regisztrációt követő 120 napon belül szerződést kell kötniük egy auditorral is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A független vizsgálat lefolytatására 2025. december 31-ig van lehetőségük a cégeknek. Akik ezt elmulasztják, vagy kicsúsznak a határidőből, akár éves árbevételük két százalékát is kifizethetik büntetésként, és még a vezetőket is eltilthatják a munkavégzéstől - figyelmeztet közleményében az EY. Zala Mihály kiemelte, a cégeknek számos feladatot el kell végezniük ahhoz, hogy megfeleljenek a NIS2 követelményeknek, ezek közé tartozik a kiberbiztonsági hiányosságokat feltáró GAP analízis, adathalász-, illetve kibertámadás-szimulációk, az információbiztonsági irányítási rendszer kiépítése és auditálása.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







