A K&H Bank nagyvállalati növekedési indexének 2025 negyedik negyedéves adatai szerint tovább mérséklődött az infláció negatív hatása a vállalatok működésére.
A Brancsközösség 2022 májusában indult hazai közösségi finanszírozási portál most nem mindennapit alkot: elindította az ország első olyan startup versenyét, ahol lájkok helyett valódi pénzt gyűjthetnek a jelentkezők, így egyből el is indulhatnak ötletiek megvalósításának útján.
A Brancs Campus névre hallgató verseny győzteseit így a vevők választják ki; amelyik ötletre a legtöbb pénzt gyűjtik össze a vásárlói, annak megduplázzák az összegét, és még további értékes nyereményekben részesülhetnek a tulajdonosai. A főnyeremény akár több millió forint is lehet, minden csak a versenyző csapatok belevalóságán és a vásárlóik meggyőzésének képességén múlik. A legtöbbet gyűjtő csapat ezen felül garantáltan 1.500.000 Ft értékű szakmai mentorációval és ajándékokkal lesz gazdagabb. A résztvevők így csak profitálhatnak a jelentkezésből, hiszen ötletük fejlesztéséhez a hazai vállalkozói világ legnagyobb neveitől kaphatnak majd tanácsokat.
A Brancsközösség oldalán december 7-ig nyitva áll a regisztráció minden lelkes jelentkező előtt, majd a továbbjutóknak január 10-ig lesz idejük kidolgozni ötletüket. A döntőbe jutó csapatok írásos tanácsadást és videós mentorálást kapnak segítségképpen a feladathoz, amivel véglegesíthetik üzleti tervüket és feltölthetik a kampányukat a Brancs oldalára. A döntősöknek ezután a Brancs oldalán valós pénzt kell gyűjteniük az ötletükre és egy pitch során kell bemutatkozniuk a nagyközönségnek. Az eredményhirdetésre január végén kerül majd sor.
Ha régóta motoszkál a fejedben egy világmegváltó ötlet, de eddig nem mertél belevágni, akkor most itt a tökéletes alkalom, hogy a tettek mezejére lépj és életre keltsd vállalkozásodat. A Brancs Campus segít az ötletedet a következő szintre emelni, ráadásul most a legjbbaktól tanulva teheted mindezt! További részletek és a jelentkezéshez szükséges legfontosabb tudnivalók a Brancs oldalán találhatóak.
Jelentkezz Te is!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
(x)
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







