A szervezet a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta javaslatait a Pénzügyminisztériumnak.
A Budapesti Kereskedelmi és Ipakamara (BKIK) átalakított formában, de megtartaná a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), olyan formában, hogy a katába építené a minimálbér változásait és automatizmusokat integrálna a rendszerbe, amik csökkentenék a rendszerrel való visszaélés lehetőségét. Ezt pedig BKIK éves rendes küldöttgyűlésén egyhangúan támogatták.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közleménye szerint valamilyen formában mindenképp megtartaná a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) és elkerülné annak teljes megszüntetését. A kata ugyanis nemcsak a kedvező adómérték, hanem a minimális adminisztráció miatt is népszerű: már közel 450 ezer kisvállalkozó választotta. A rendszer ugyanakkor komoly anomáliákat okoz, hiszen az adó mértéke 2013 óta gyakorlatilag változatlan, miközben a minimálbér több mint duplájára emelkedett. A problémát egyrészt a bújtatott foglalkoztatás, másrészt a normál adózást választó vállalkozások egyre csökkenő nyugdíjjogosultsága okozza, miközben a kata felső határának emelése miatt más adónemekhez képest nagyságrendekkel kevesebbet kell adózni. Utóbbi komoly versenyhátrányt is jelenthet a más adónemben adózó vállalkozásoknak.
A BKIK előrejelzésével összhangban az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy a nagy felháborodást kiváltó „Lex Parragh” nem érte el a célját. A 40%-os büntetőadó az eredeti elképzelés szerint közel százezer katás vállalkozót érintett volna, ténylegesen azonban végül ennek csak töredékét, mint ahogy azt a BKIK prognosztizálta, a vállalkozók döntő többsége ugyanis nyilvánvalóan megtalálta a jogszabályi kiskaput.
A BKIK már 2020-ban is a katás vállalkozókkal való párbeszédet szorgalmazta, és akkori kutatásában több mint 6 ezer érintett vállalkozó véleményét gyűjtötte össze. A felmérés szerint a vállalkozók több mint 42 százaléka el tudja képzelni valamilyen adóteher növekedését abban az esetben, ha a szabályozás egyszerűsége megmaradhat. Az érintett kisvállalkozók ezen kompromisszumkész hozzáállása jó alapot adhat a kata ésszerű újraszabályozására.
Tekintettel arra, hogy az MKIK elnöke, Parragh László nem állította fel az általa ígért kata-elemző bizottságot, a BKIK saját szakmai munkabizottságot hozott létre a kata reformjának megvizsgálása és elemzése érdekében. A BKIK szakértőinek javaslatai előrehaladott állapotban vannak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A BKIK szakértői szerint a kata átalakításakor kiemelten fontos, hogy a minimálbér emelkedése automatikusan beépüljön az adónembe, amely a minimálbér körül biztosíthatja a főállású katások jövőbeni nyugdíj jogosultságát. A versenyhátrányok kiküszöbölése miatt fontos az egyéb adónemekkel való korreláció is. Ugyancsak vizsgálat tárgya egy esetleges szakmaspecifikus adószabály bevezetése. A budapesti kamara emellett vizsgálja a mellékállású katások adózását, ami szintén komoly visszaélésekre ad lehetőséget, továbbá azt, hogy a NAV-hoz bekötött számlázási rendszerekben rendelkezésre álló adatbázisokat emellett érdemes lenne az ellenőrzésekhez felhasználni a visszaélés lehetőségének minimalizálása érdekében.
A BKIK a javaslatok véglegesítését követően online konzultációt kezdeményez a vállalkozókkal és egyeztetni kíván a szakmai szervezetekkel is. A budapesti kamara tehát továbbra is a drasztikus jogszabályi változást megelőző széles körű konzultációban hisz.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







