Az üzletek száma zsugorodik, miközben a méretük egyre növekszik.
Így lett olcsóbb a spanyol sertéshús, mint a magyar: rengeteg hazai gazda adja fel a tenyésztést
Olcsóbb behozni a húst Barcelonából, mint a Bácskában megtermelni – írja bácskai riportjában a 24.hu
A lap a Bácskában készített riportot sertéstenyésztőkkel (kistermelőkkel) a február elsejétől élesedő árstop kapcsán. A gazdák egyik elmondta, a lényeg most az sertésfronton, hogy egy 100 kilós sertés önköltsége 45 ezer forint, de csak 35 ezerért lehet eladni.
Egy másik sertéstartással foglalkozó szakember azt mesélte a riportban, hogy a saját takarmányával nevelt saját hízójának a lapockáját 1 050 forintért tudja eladni a saját boltjában. Ugyanilyen lapocka azonban Barcelónából idejön 800 forintért. A gazda mint mondja,
nincs nagyobb hülyeség, mint hogy megtermelem a 9000 ezer forintért eladható, brutálisan nyereséges kukoricát, és megetetem a durván veszteséges, 370 forintos élősúlyú disznóval. Amióta megy a cirkusz az infláció miatt, az élő sertés eladási ára 370-ről 395-re ment föl, miközben az önköltség maradt 480 forint. A magyarországi piaci ár alatt 200–300 forinttal tömegével jön be a hús Nyugat-Európából.
Kubatov Márton, a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Egyesület elnöke a riport egy pontján sorra vesz azt is, mi az oka annak, hogy rengeteg disznó tűnt el Magyarországról. Ezek között olyanokat említ, hogy a tenyésztők mindig nem tudunk egységes piacban gondolkodni, de említ olyan okokat is, mint hogy „nem menő disznót vágni, menő viszont az időközben nagy teret hódított kiskereskedelmi áruházláncok akciós újságjai alapján vásárolni”.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szöget a koporsóban viszont egyértelműen a sertéspestis megjelenése okozta, és miután ebben Németország is elesett, a Kínába szánt rengeteg sertéshús Európára szakadt, elképesztően lenyomva az árakat. A riportban megszólaló szakértő szerint a jövőben Ázsia a magyaroknak is lehetne felvevőpiaca, de addig nem nyílik meg újra az út előttük, amíg hatóságilag nem lépnek fel a sertéspestis felszámolásáért. Ahogy a cikkben megszólalótól elhangzik:
Nem kéne mást csinálni, mint gyorsan és látványosan kiirtani az amúgy is túlszaporodott vaddisznóállomány egy részét. Erre megszületett a szakmai koncepció, de a megvalósítást kitolták 2025-ig, mivel a befolyásos vadászlobbi könnyűszerrel legyűrte a disznólobbit.
Elképesztő profitrobbanás Zsozeatya cégében: ennyit vett ki vállalkozásából a magyar YouTube sztárja
Sikeres évet zárt Zsozeatya cége: a Zsizinátor Kft. árbevétele 2025-ben már meghaladta a 205 millió forintot
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








