A kutatásban figyelembe vették a résztvevők alvásidejét, alvásminőségét és kronotípusát - vagyis azt, hogy természetes hajlamuk szerint mikor szeretnek felkelni és lefeküdni.
![Casual businesswoman sitting on a desk and leading an informal team meeting](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2021/10/1633528621-lqyQtp9jK_lg.jpg)
A fővárosi startup ökoszisztéma teljes becsült értéke egy év alatt mintegy másfélszeresére, 200 milliárd forint fölé nőtt a Global Startup Ecosystem Report legfrissebb elemzése szerint. Budapest ezzel megerősítette helyét a feltörekvő startup ökoszisztémák legjobbjai között. A jelentés fontos eredményként emeli ki, hogy a kezdeményező állami szerepvállalásnak is köszönhetően az elmúlt években jelentős mennyiségű korai befektetés jutott a kezdő vállalkozásokhoz.
A Startup Genome évente kiadott Global Startup Ecosystem Report összefoglaló elemzése a világ 250 helyszínét hasonlítja össze és értékeli. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 2020 végén kapcsolódott be partnerként a nemzetközi kutatásba. Az együttműködés célja, hogy a hazai startup ökoszisztéma ugrásszerű fejlődése a külföldi innovátorok és befektetők számára is láthatóvá váljon - írja közleményében az ITM.
A 2021-es jelentés a magyar fővárost a feltörekvő városok nemzetközi élmezőnybe sorolja. Ágazati erősségként külön kitér a mesterséges intelligencia és a pénzügyi startupok terén felmutatott magyar teljesítményre. „A hazai startup élet fellendítéséhez az ITM és az NKFIH kiemelt szakpolitikai támogatással, jelentős keretösszegű pályázati finanszírozással járult hozzá. A tavaly elindított országos egyetemi szintű képzésben már az első tanévben 2100 hallgató vett részt. A Hungarian Startup University Program idén szeptembertől huszonhat felsőoktatási intézmény részvételével folytatódott” - emlékeztetett Gulyás Tibor innovációért felelős helyettes államtitkár.
Hozzátette: „A kormány folyamatosan növeli a kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) ráfordítások összegét, amely már meghaladta a 700 milliárd forintot. A minden eddigit felülmúló forrásmennyiség jócskán több mint kétszerese a 2010-es költéseknek. 2021-ben sosem látott mértékű kormányzati támogatás, összesen 182 milliárd forint érhető el a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatokon. A magyar kreativitás és a nemzetköziesedési folyamatok mellett célzott állami programok is ösztönzik a 20-25 ezer magasan képzett szakembernek munkát adó hazai startup szcéna további bővülését. Népszerű kezdeményezés az inkubátoroknak szóló Startup Factory pályázat, de ide sorolhatók a Hiventures korai fázisú tőkebefektetései is.”
A Startup Genome elemzése számos érvvel támasztja alá, hogy miért érdemes egy nemzetközi startupnak Magyarországot választania. Fontos előnyként emeli ki, hogy a természettudományi és műszaki területeken magasan képzett, naprakész gyakorlati tudással felvértezett munkaerő áll rendelkezésre. A központi földrajzi helyzet, a villámgyors cégalapítás, az alacsony társasági adó, a magas életminőséggel társuló visszafogott megélhetési költségek is magyarázzák hazánk növekvő népszerűségét a startup világban. A jelentés megemlíti a Nemzeti Mesterséges Intelligencia Stratégia fontos szerepét az innovációban. A kiemelkedő cégek közül a 70 millió dolláros kockázati tőke finanszírozással a legnagyobb európai önvezetőjármű-fejlesztési vállalkozásnak számító AImotive, a szoftvertechnológia-fejlesztő Bitrise, az elektronikus fizetési megoldást szállító Barion és a Codecool oktatási startupot nevesíti.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)