Balogh Petya: hiba minden vállalkozni vágyót azonnal nyakon önteni közpénzzel
A startup-halálozás első számú oka, ha a cég olyan terméket épít, amit nem lehet eladni.
A startup-halálozás első számú oka, ha a cég olyan terméket épít, amit nem lehet eladni.
A mostani bővítés közvetlen folyománya annak, hogy 2020 januárjában az cég létrehozta a budapesti kiszolgáló bázisát.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
2022 kiemelkedően izgalmas év volt Magyarországon a startupok és a velük együttműködő, belőlük, vagy értük élő, őket támogató szereplők számára.
Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.
A fővárosi startup ökoszisztéma teljes becsült értéke egy év alatt mintegy másfélszeresére, 200 milliárd forint fölé nőtt
"A startup egy olyan műfaj, ahol csak globálisan lehet gondolkodni. Nincs az az ötlet, ami exponenciális növekedést tudna csinálni csak az itthoni piacon..."
Nagyok a terveik.
Legalább egy évig tart még, mire világszerte ellenőrizhető lesz a járványhelyzet a BioNTech alapítói szerint.
100 milliót zsebeltek a Cápák között második részének legszerencsésebb vállalkozói.
A kultúra nehezen és lassan változik.
Az RTL Klub üzleti show-műsorának kulisszatitkai.
Exkluzív interjú a Bravogroup Holding vezérigazgatójával.
Az információ ma már a legnagyobb érték?
Az életrajzi filmek egyáltalán nem unalmasak, ha érdekes emberekről szólnak!
A januári indulás után elképesztő sebességgel robogott felfelé ez a biznisz.
Jöhet a digitális forradalom.
Vajon miképp látja a frissen induló, indulni szándékozó magyar vállalkozókat a kreatív szakember, akinek az a feladata, hogy kiszimatolja, melyik lehet életképes a többszáz jelentkező közül. Mint kiderült, nem csak üzleti, de kommunikációs szempontból is vizsgálják a vállalkozásokat és a vállalkozókat, és az a tapasztalat, hogy sok ugyan a lehetőség, csak mintha a magyar vállalkozók nagy része még mindig nem lenne birtokában annak az üzleti ismeretnek, amivel maximálisan ki tudnák aknázni ezeket a lehetőségeket - többek között erről is beszélt a Pénzcentrumnak Varró Szabolcs, az RTL Magyarország Cápák között című műsorának kreatív producere.
Legtöbben a több-jobb elvet vallják, ha barátokról van szó.