Egy másik vállalkozási szerkezet rajzolódik ki Magyarországon, mint öt évvel ezelőtt.
Megkezdődik ma egy új, online korszak, amelyben az adóhivatal már minden számlát lát. A március 31-ig tartó szankciómentesség lejártát követően továbbra is méltányosan, az adózóval együttműködve jár el a NAV - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t csütörtökön.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) április 1-jétől minden számla adatát megkapja azonnal, online módon, a beérkező adatok révén pedig több, az Európai Unióban is egyedülálló szolgáltatással segíti a vállalkozásokat - tette hozzá a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
Nemcsak az adóhivatal újfajta szolgáltatásai, mint a papírmentes számlázás vagy az áfabevallási-tervezetek kiajánlása, segítik a tisztességes vállalkozásokat, hanem a csalárd adózók kiszűrése is - hangsúlyozta az államtitkár. Mint mondta: az online számlázás teljessé tétele a legnagyobb horderejű lépés a feketegazdaság elleni küzdelemben. Évente négymilliárdnyi számla- és nyugtaadat áll a kockázatelemzők rendelkezésére, ezért már nem éri meg adóelkerüléssel próbálkozni, hiszen az adóhivatal az online eszközei révén ezt azonnal észleli.
Az adatvédelem az egyik leglényegesebb eleme az online számlázásnak - szögezte le az államtitkár. Ez mától különösen fontos, hiszen április 1-től már a lakosság részére kiállított számlákat is teljes körűen látja az adóhivatal, de csak anonim módon, a magánszemély vásárlóról ugyanis semmilyen adat nem kerül be az adóhivatal online számla rendszerébe.
Izer Norbert szerint a vállalkozások egyre tudatosabbak adóügyeik intézésekor, erről tanúskodnak a szankciómentes időszak tapasztalatai is. A vállalkozások jelentős többsége ugyanis már a határidő előtti hetekben átállt az új rendszerre.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az államtitkár elmondta, hogy a szankciómentes időszak lejártát követően is a mulasztás körülményeit, súlyát, gyakoriságát mérlegelve, méltányosan jár el a NAV. Az adatszolgáltatást nem vagy nem megfelelően teljesítőket az adóhivatal segíti, az áfabevallási-tervezet kiajánlásához ugyanis minden számla adatára szükség van.
A jó és pontos adatok nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy Magyarország az elsők között nyújtson az Európai Unióban példaértékű adóhivatali szolgáltatásokat a vállalkozásoknak - húzta alá Izer Norbert. Leszögezte, hogy nem a mulasztási bírság kiszabása a cél, hanem az adatszolgáltatás szabályszerű teljesítése, ebben pedig partner a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal is.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







