A keretösszeg megemelésével újra megnyílik a lehetőség a társasházak előtt: a kormány 4,1 milliárd forinttal toldotta meg a fűtési költségmegosztók felszerelését támogató programot.
Egy közelmúltban hatályba lépett kormányrendelet eltörölt egy idejemúlt korlátozást, amely az uniós alapokból kockázati tőkebefektetésben részesülő startupok életét eddig megnehezítette. A lépésnek köszönhetően a teljes hazai kockázatitőke-iparág fellendülhet, a magyarországi startupok gyors fejlődésnek indulhatnak.
Egy március 24-én megjelent és már másnap hatályba lépett kormányrendeletnek köszönhetően sokkal könnyebben léphetnek a mevalósítás fázisába a magyar startupok. A változás értelmében ugyanis az európai uniós alapokból származó támogatásokból kockázati tőkebefektetésben részesülő céltársaságok már nem csak a befektetés 1 százalékát költhetik "rezsire". A problémát eddig az okozta, hogy ezek a vállalkozások az építkezés olyan stádiumában vannak a tőkebefektetés pillanatában, mikor éppen ilyen jellegű terheik növekednek meg, de máshonnan nem képesek forrást bevonni, hiszen az esetek túlnyomó többségében termékkel még nem rendelkeznek - hívja fel a figyelmet a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő.
A kockázati tőkealap-kezelők
Mint írják: számos más alapkezelőhöz kapcsolódó startup feje felett lebegő jogi kockázat került megszüntetésre, illetve nem túlzás állítani, hogy - az európai uniós forrású támogatásokat érintve - a teljes hazai kockázatitőke-iparágat érintő feszült helyzet került most megoldásra. Az érintett jogi helyzetet a jogalkotó 142/2021. (III.24.) Korm. rendelet 1. sz. melléklete az alábbiak szerint oldotta fel egy rövid és tömör, ám hatásaiban annál jelentőségteljesebb kiegészítéssel:
A hivatkozott jogszabály jelentősége, hogy a tőkebefektetés formájában nyújtott EU-s alapokból származó támogatási források tekintetében az egyes költségkategóriákra vonatkozó elszámolhatósági határértékek a továbbiakban nem alkalmazandók.
Azonnali segítség a startupoknak
A kiemelten nagy volumenű kockázati tőkebefektetések és ingatlanbefektetések területére szakosodó Szabó, Kocsis és Hunya (SZKH) Ügyvédi Iroda külön kiemeli, hogy a kiegészítést hatálybaléptető kormányrendelet 2021. március 25. napján lépett ugyan hatályba, ám nem felmenő rendszerben, hanem a hatálybalépéskor folyamatban lévő valamennyi ügyben, támogatási jogviszonyban is alkalmazni kell. Ennek megfelelően a 3.12.4. pont szerinti elszámolhatósági határértékek valamennyi 2021. március 25. napjáig le nem zárt tőkebefektetési formában megvalósuló támogatási jogviszonyban irányadók és alkalmazandók.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







