Gasztronómiai szakújságírók nemrég összevetették a McDonald’s és a Burger King húspogácsáját. Arra jutottak, hogy...
A Zalando 8 új európai piacra lép be a közeljövőben, és ezzel összesen 25 országban lesz jelen: Horvátországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szlovákiában és Szlovéniában még idén, Magyarországon és Romániában pedig 2022-ben indul.
Európa vezető online életmód- és divatáruháza, a Zalando bejelentette, hogy a közeljövőben 8 új piacon jelenik meg: Horvátországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szlovákiában és Szlovéniában még idén, Magyarországon és Romániában pedig 2022-ben indul el platform. 2020 során a Zalando aktív vásárlóinak száma 25%-kal nőtt, és elérte a 38,7 millió főt - írja közleményében a vállalat.
Az eredményes 2020-as üzleti évet követően a Zalando jelentősen emelte várakozásait, és célja a 2025-ös üzleti évre meghaladni a 30 milliárd eurós bruttó áru volument (GMV). A vállalat hosszú távon arra törekszik, hogy a hozzávetőlegesen 450 milliárd euró értékű teljes európai divatpiac 10%-át szolgálhassa ki.
Robert Gentz, a Zalando társ-ügyvezetője elmondta: "2020 olyan év volt, amelyet korábban nem láthattunk. Továbbra is hosszútávú célunkat tartjuk szem előtt, hogy a Zalando legyen a kiindulópont a divat világában. A következő években is a növekedésre és a hosszútávú beruházásokra koncentrálunk majd."
A cég fontos része számos márka, üzlet és kiskereskedő digitális értékesítési stratégiájának. 2020 negyedik negyedévében a Zalando partner programja 24%-ot tett ki a webshop teljes forgalmából. 2020 végéig több mint 2400 üzlet csatlakozott a platformhoz a programon keresztül, és 2021 február végére ez a szám meghaladta 3400-at.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







