Hiába csak 1,8 százalék az éves infláció, bizonyos esetekben, a boltokban egészen más számok fogadják a vásárlókat.
Mindig csúcsforgalom van a boltban, de nem ezzel van a problémájuk: legtöbben autóval érkeznek, amire az apró balatoni település még apróbb utcácskája, ahol a bolt található, nincs felkészülve.
Pünkösdkor nyitott meg Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja Balatonakarattyán, Nekem a Balaton néven. A boltban nyitástól zárásig folyamatos a forgalom, Nóra és Pali ismertsége okán naponta több százan tódulnak be egy kávéra, péksütire, írja a Bors. A legtöbben azonban autóval érkeznek, amire az apró balatoni település még apróbb utcácskája, ahol a bolt található, nincs felkészülve.
A bolt közvetlen közelében nincs parkoló, ezért a kocsikat az utca két oldalán, a nyaralók előtt hagyják a vásárlók, sokan a sebességkorlátozást sem tartják be. Ebből mostanra elege lett a lakóknak és az ott állandó nyaralóval rendelkezőknek, a közösségi médiában tiltakoznak a forgalom ellen. Ráadásul az autók, amik az ő kertjük előtt parkolnak, tönkre is teszik a gondosan ápolt előkerteket. Az önkormányzatnál is jelezték már a problémát.
A kisbolttól 300 méterre egyébként van a főút mentén egy parkoló. A helyiek arra kérik Ördög Nóráék vendégeit, hogy ott hagyják az autójukat - erre egyébként maguk a bolttulajdonosok is többször felhívták már vásárlóik figyelmét.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








