Mondd el a véleményed! Töltsd ki rövid, anonim kérdőívünket, és segíts, hogy a Pénzcentrum még hasznosabb legyen számodra. 10-12 perc az egész!
Ugrásszerűen megnőtt a kereslet a kereskedelmi faktoringra, az elmúlt napokban egyre több cég érdeklődött a pénzügyi szolgáltatás iránt. A számlák előfinanszírozása a likviditás megőrzése miatt jelenthet segítséget a vállalatoknak, de a jelenlegi helyzetben a szolgáltatással járó vevőminősítés és biztosítási lehetőségek is fontos információval szolgálnak a cégeknek.
Három nap alatt 40 százalékkal nőtt a megkeresések száma az egyik hazai kereskedelmi faktoringcégnél. A pénzügyi szolgáltatás lényege, hogy a cégek kiállított számlái azonnal kifizetésre kerülnek, nem kell heteket, hónapokat várniuk arra, hogy a várt összeg, vagyis a számla ellenértéke megérkezzen. A szolgáltatást igénybe vevő vállalatok ennek köszönhetően nincsenek kiszolgáltatva a fizetési határidőknek. Faktorálni ráadásul egy két napja létező vállalkozás is képes, az előfinanszírozás ugyanis nem a cégek méretétől, hanem azok ügyfeleitől, partnereitől függ. Nem az számít tehát, hogy ki az, aki a számlát kiállítja, a faktoringcégeket elsősorban az érdekli, hogy kinek lett kiállítva a számla.
- monda el Rátkai Tamás, a BÁV Faktor alapító-vezérigazgatója. A vállalatok számára nemcsak a likviditás miatt, de kockázatelemzési szempontból is előnyös a kereskedelmi faktorálás. A szolgáltatással ugyanis együtt jár az adott vállalat vevőinek elemzése is, így a cégek azt is megtudják, hogy kinek érdemes szállítani, így fenntartva egy egészséges vevői kört. A szakértő szerint a piacon várható bizonytalanságot ezzel is csökkenteni lehet.
"A rendkívüli helyzetben a megnövekedett kereslet mellet a legtöbb faktoráló cég is óvatosabb lesz. A kihelyezés egyre nagyobb szelete hitelbiztosítással fedezetté válik, ezzel is csökkentve az ügyfelek és a faktorcégek kockázatát"- tette hozzá az igazgató.
Hatalmas razzia indult a legnépszerűbb hazai nyaralóhelyeken: erre vadásznak most a titkos ellenőrök
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai célpontokon.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








