13 °C Budapest

Döbbenetes, ami kiderült a magyar vállalkozásokról: hogy mehet ez így?

2019. december 11. 15:32

A hazai, működő társas vállalkozások közel 60 százaléka alkalmazott nélkül, vagy egy alkalmazottal működik, derül ki friss adatokból.

A hazai, működő társas vállalkozások közel 60 százaléka alkalmazott nélkül, vagy egy alkalmazottal működik, derül ki az OPTEN céginformációs szolgáltató adataiból. Alapvetően két csoportra különíthetőnek el az ilyen típusú cégek. Az elsőbe azok a vállalkozások tartoznak, melyekhez nem kapcsolódik semmilyen más cég vagy vállalkozás. Ezek a mikrovállalkozások körén belül is általában a legkisebb cégek, tőkeszegények és csekély árbevétellel rendelkeznek. Számuk a rendszerváltozás idején emelkedett meg, amikor sokan a munkanélküliség elől a kényszervállakozásokba menekültek.

Sok esetben a cégtulajdonos és az ügyvezető, bejelentett főállása mellett működtet ilyen társas vállalkozást. 2017-ben a vizsgált mikrovállalkozások 38,62 százaléka tartozott ebbe a kategóriába. Ez az arány 2018-ban 41,1 százalékra emelkedett, ami valószínűleg a KATA bevezetésének és az adózók körében népszerűvé válásának köszönhető. Azon vállalkozások viszont melyek más cégekhez, cégcsoportokhoz kapcsolódnak, zömmel projektcégek, illetve céges vagyonkezelésre alapított vállalkozások. Tipikusan ilyenek működnek az építőiparban. Ebben az esetben a projektcég szerződik a beruházóval egy építési projektre, majd az vállalkozási szerződés keretében állapodik meg a különböző szakmunkák elvégzésére a tényleges kivitelezést végző alvállalkozókkal.

Az első csoporttól eltérően ezek a vállalkozások annak ellenére, hogy alkalmazott nélkül működnek, jelentős árbevétellel rendelkezhetnek, hiszen az alvállalkozók szervezése mellett, bevételt szerezhetnek a kapcsolt vállalkozásokban bejelentett munkavállalók munkájából, és igénybe vehetik a munkaerőkölcsönző cégek szolgáltatásait is. Ezt jól mutatja, ha a cégek számát elosztjuk az árbevétellel. A kapcsolt vállalkozások nélkül működő cégek esetében 2018-ban az egy cégre eső árbevétel 12,44 millió forint volt, míg a kapcsolt vállalkozásokkal rendelkezők esetében ez az összeg 29,25 millió forint. Összességében megállapítható, hogy amíg a hazai cég populáció szempontjából örvendetes lenne, ha az első csoport száma csökkenne, addig a második csoporthoz tartozó vállalkozások általában stabil piaci szereplők.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem