Óriási lehetőség a magyar kismamák előtt: ezért nem él vele szinte senki

2019. május 30. 21:01

Vállalkozóként, szabadúszóként talán a legnagyobb előny, hogy magunk oszthatjuk be az időnket. Ha ezt kisgyermekes szülőként tesszük, ez azt is jelenti, hogy több időt tölthetünk a családunkkal. Friss anyukák és apukák vállalkozásba fogása az otthonlét, a GYES ideje alatt a leginkább magától értetődő. Sokakban ekkor realizálódik a függetlenség iránti vágy, vagy egy-egy piacképes saját ötlet, de az adatok szerint sokaknak mindez csak az ábrándozás szintjén marad.

A KSH idén májusban kiadott Statisztikai Tükre szerint 2018-ban a regisztrált gazdasági szervezetek száma 1 millió 909 ezer volt (38 ezerrel több, mint egy évvel korábban), amiből a Bisnode Magyarország a működő cégek közötti, kizárólag nők által vezett vállalkozások arányát 26,3 százalékra becsüli - írja közleményében a vállalat.

Mi tartja vissza a nőket attól, hogy vállalkozzanak? A bukástól való félelem, a tőkehiány, a kedvezőtlen gazdasági körülmények mind közrejátszhatnak, de sokan hiányolják a megfelelő, kézzelfogható szakmai ismereteket is. Egy vállalkozás beindításakor sok esetben az ember egyedül tartja kézben mindazt, amit egy nagy cégnél teljes részlegek irányítanak: pénzügyek, naprakész jogi és adózási ismeretek, stratégiai tervezés, projektmenedzsment, marketing. Mindenképp elmondható, hogy szerteágazó tudásra van szükség, ami elsőre ijesztő lehet.

Vállalkozásba kezdenél, de nincs kezdőtőkéd? Használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

A 2019. június 4-én zajló #jövővállalkozója interaktív napon három szektor is összefog, hogy bebizonyítsa, bárkiből lehet sikeres vállalkozó - szülőként is. A Coworkid Alapítvány és a Coca-Cola Magyarország fiatalok munkaerőpiaci érvényesülését segítő #énjövőm programjának összefogása mellett az Emberi Erőforrások Minisztériumának Családtámogatási Főosztály-Helyettese a családalapítás előtt álló fiataloknak és kisgyermekes szülőknek nyújtható állami támogatásokról és kedvezményekről is tájékoztatást ad - írják.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A kifejezetten kisgyerekes szülőkre és a fiatal nőkre koncentráló program célja, hogy minél többen felismerjék magukban a vállalkozói kedvet és potenciált, és meg is tegyék az első lépést a vállalkozóvá válás felé. Akár kezdeti fázisban szorul valaki támogatásra, akár egy már elindult vállalkozás akadt el, a workshop során szakértő partnerek adnak gyakorlati tudástárat és konkrét válaszokat a vállalkozásalapítás jogi és adóügyi kérdései, valamint a marketingkommunikáció és a pénzügyi tervezés témakörében.

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 26. vasárnap
Ervin
17. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?