Évente több milliárd forint a tét – mondták el a Pénzcentrumnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakértői.
Péntek este Budapesten kiosztották a 2018-as Prima Primissima díjakat. A Portfolio Prima Primissima díjas lett, magyar sajtó kategóriában.
Idén tizenhatodik alkalommal adták át a Prima Primissima díjakat. A Demján Sándor által, a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával 2003-ban alapított elismerés célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. Az OTP Bank immár hat éve tartja fenn a díjat, amelyet egyedülálló társadalmi elfogadottság, figyelem és elismerés övez.
A díjakat tíz kategóriában adják át: magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet, illetve magyar sport. Kategóriánként megválasztott három-három Prima, azaz összesen harminc jelölt közül végül titkos szavazással kerül ki minden kategória Primissima-díjasa, valamint a publikum által odaítélt Prima Primissima Közönségdíj nyertese.
A Portfolio 2018-ban a magyar sajtó kategóriában Prima Primissima díjat kapott. A kategóriában Prima díjas lett Bősze Ádám műsorvezető, zenetörténész és a Rubicon történelmi folyóirat.
A Portfolio a legnagyobb magyar gazdasági hírportál, 19 éve meghatározó szereplője a hazai médiapiacnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








