Édes magyar borokkal árasztanánk el Amerikát: vajon ízlik majd nekik?

MTI
2018. február 19. 14:00

Elindult "Az aszú éve" kampány az Egyesült Államokban, ahol egy éven keresztül a magyar borokat, elsősorban az aszúféléket népszerűsítik majd. 

A kampány a washingtoni magyar nagykövetségen szombaton tartott borkóstolóval kezdődött meg. A rendezvényen részt vettek a washingtoni diplomáciai, politikai és üzleti élet szereplői, borkereskedő- és forgalmazó cégek vezetői, valamint csaknem 30 étterem borbeszerzői és kiemelt sommelier munkatársai is.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), mint a közösségi bormarketingért felelős szervezet és a Vinum Tokaj International (VTI) - mint amerikai brand-, és piacépítő cég - együttműködésének keretében, az ügynökség támogatásával, hat kiemelt tokaji borászat mutatkozott be. A vendégek megízlelhették a Béres Szőlőbirtok, a Chateau Dereszla, a Grand Tokaj, a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, a Patrícius Borház, valamint a Royal Tokaji - italait.

Szabó László nagykövet, "Magyarország, a kreativitás hazája" címmel tartott előadást, amelyben a magyar borok országimázs-építésben, a magyar kultúra, a hagyományok és a gasztronómia "üzenetének" közvetítésében betöltött szerepét emelte ki. A Tokaji borvidéket és a borokat Molnár Péter, a Patrícius Borház ügyvezetője, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja mutatta be.

A tokaji aszú a világ egyik legismertebb, legkomplexebb édes bora, elismert, magasra pozícionált termék, amely 500 éves hagyományával és egyedi történetével egyértelműen Magyarországhoz köthető. Az aszút a szakemberek a borkészítés művészetének tartják, egyenesen műremeknek, amely a fogyasztó számára utánozhatatlan, egyedülálló élményt nyújt.

A magyar nagykövet hangsúlyozta: az egy esztendeig tartó kampány célja, hogy különleges figyelmet irányítson a magyar borokra, kiemelten az aszúra és a tokaji édes borkülönlegességre, valamint különböző szakmai fórumokon, illetve folyamatos média megjelenésekkel segítse bejutásukat az észak-amerikai piacra.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem