A Gazdagréti Uszoda nyugdíjas takarítót keres bruttó 2 200 forintos órabérrel, ami nyugdíj melletti adózás mellett akár havi 330 ezer forintos nettó keresetet is jelenthet.
Az utóbbi öt-hat évben sikeresen működő pályázatok megnyitását kérik az építőiparosok, vagyis azt, hogy a kivitelezők mellett az építőiparnak dolgozó mérnöki szolgáltatók és tervezők is pályázhassanak - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
Korábban lezárt pályázatok megnyitását követelik az építőiparosok. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Világgazdaság keddi számában annyit árult el az új pályázati feltételek kimunkálásáról, hogy a szövetség az ágazati csúcstalálkozóra készített javaslatsorát a mostani tárgyalásokon is változatlanul képviseli.
Eszerint a csomag egyik eleme a csekély összegű támogatások módosított változata lenne, melynek lényege, hogy nem háromszor 20 millió forintig igényelhetnék az építőipari cégek, hanem a 60 milliós plafont azonnal, egy körben kérhetnék, akár 100 százalékos támogatási intenzitással, s nemcsak egyes régiókban, hanem a budapesti és a közép-magyarországi cégek is.
Másik fontos változás, hogy a Ginop 1.2.1. csomagban meghirdetett pályázatok keretében beszerzett gépeket területi megkötések nélkül lehetne használni, az építőipar sajátosságait figyelembe véve. Azt is javasolják továbbá, hogy a 20 milliárdos keret egy részét a nagyvállalatok beruházási támogatása (NBT) formájában használják fel.
A csekély összegű támogatásokat kivéve minden pályázati forrás mellé önerőt és garanciarendszert kell felmutatni - hangsúlyozta Koji László. Mivel az ÉVOSZ a 20 fő feletti cégeket hiányolja az ágazatból, a nagyok teljesítőképességét pedig kevesli, a hatékonyságnövelésre szánt 20 milliárd forintból a 20-250 fős vállalkozások megerősítését szeretnék elérni. Azt, hogy ez a vállalati méret mennyire hiányzik az ágazatból, jól példázza a 10 főnél kisebbek egészségtelen túlsúlya.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







