10 °C Budapest

Ennyit kaszáltak tavaly a legnagyobb hazai fesztiválok

2017. június 12. 08:31

Nagy a dominanciája a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. által szervezett fesztiváloknak, az összes nagyobb rendezvény együttvéve sem tudja megközelíteni a három nagy szigetes fesztivál árbevételének a 25 százalékát, adózott eredményük pedig a 20 százalékát sem érik el - írja a Magyar Nemzet.

Pénzügyi szempontból rekordévet zárt a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound fesztivált szervező Kft., a Sziget-alapító Gerendai Károly cége tavaly harmadával, 10 milliárdról 13,1 milliárd forintra tudta növelni a 2016-os idény árbevételét.

Az egyre népszerűbb EFOTT fesztivál bevételei is évről évre nőnek, tavaly már 565 millió forintot hozott - 900 ezres adózott eredmény mellett - a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által szervezett rendezvény, míg 2015-ben ez a szám csak 402 millió forint volt.

A debreceni Campus Fesztiválnál nem lehet egyértelműen megállapítani, pontosan mennyi bevételük származott az adott fesztiválokból, mert a rendező cégeknek a rendezvényszervezés mellett sok egyéb tevékenységük van. A Debreceni Campus Nonprofit Kft. tavalyi árbevétele 2,5 milliárd forint volt, ebből valamivel több mint egymilliárdot tesz ki a vendéglátás, és 300 millió a rendezvények szervezése.

A Fishing on Orfű és a székesfehérvári Fezen fesztiválokat szervező cégek nem adták le a törvényben előírt határidőre a pénzügyi beszámolóikat, a két rendezvény 2015-ös árbevétele valamivel több mint 300 millió forint volt. A B My Lake fesztivált szervező Volt Produkció Kft.-nek is csak a 2015-ös jelentése érthető el akkor 877 milliós árbevétel mellett 41 milliós adózott eredmény produkáltak.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 18. hétfő
Erik, Alexandra
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem