Túl szerény, de túl nagyravágyó kishalak is úsztak vasárnap esete a ragadozók elé a Cápák között című üzleti showműsor újabb epizódjában.
Elképesztő, mennyi adóféle létezik Magyarországon, egy friss számlálás szerint 59 a különböző adónemek száma. Bár tavalyhoz képest eggyel csökkent az adók száma, annak nagyságrendje és az adórendszer szerkezete nem mutat változást. Adóbevétel szempontjából továbbra is az Áfa a listavezető, nagyjából 3300 milliárd forintot fizettünk ki így 2016-ban.
Jut is, marad is
A tavalyi évhez képest eggyel csökkent az adófajták száma Magyarországon, jelenleg 59 adónemből kell a Kormányzatnak a költségvetés bevételeit megtermelni. A változás dinamizmusa ugyan nem, iránya viszont biztatónak tűnik. - foglalta össze Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje.
Tavaly óta megszűnt az alapvetően a kamattámogatott hitelekhez kapcsolódó "hitelintézeti járadék" és ugyancsak kivezették a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulását. Utóbbit az magyarázza, hogy azt a Bizottság uniós jogba ütközőnek minősítette, a Kormány pedig jobbnak látta teljesen megszüntetni azt. Ebben tehát nem várhatók további csörték Brüsszellel.
Nem úgy az újonnan bevezetett turizmusfejlesztési hozzájárulás esetében. Ez a már kihirdetett adónem jövő év január 1-jén lép majd hatályba, éppen azon a napon, amikor az idén még 18 százalékos áfamérték alá tartozó éttermi szolgáltatások áfamértéke 5 százalékra csökken. Az új adónem pont ugyanebből a szolgáltatáskörből származó (nettó) bevételre lesz fizetendő, 4 százalékos mértékkel. Ez az új adónem azonban több szempontból is sértheti az EU áfa-irányelvét, ezért ahhoz várhatóan az Európai Bizottságnak is lesz néhány megjegyzése.
A változatlanság gyönyörködtet?
A fenti, apróbb változásokon kívül az idei adószerkezet semmilyen lényegi eltérést nem mutat a tavalyihoz képest, és ezen a rekord alacsonnyá, 9 százalékossá vált társasági adómérték sem változtat. Továbbra is velünk élnek a szinte kimutathatatlan bevételt produkáló adónemek, így például a háztartási alkalmazottak után fizetendő adó, amely 2016-ban sem hozott 32 millió forintnál több bevételt az államkasszának.
Az adóbevételeink túlnyomó többségét továbbra is az áfa produkálja (2016-ben is az előző évivel szinte megegyező, kb. 3300 milliárd forint), ami a 27 százalékos rekord-áfakulcs fényében nem is meglepő - őt követi a szociális hozzájárulási adó és a személyi jövedelemadó.
Előrelépés 2017-ben viszont a munkabért terhelő adók csökkenése: a szociális hozzájárulási adó 5 százalékos csökkenése remélhetőleg hozzá fog járulni a gazdaság kifehérítéséhez. Ennek ideje volt, mert Magyarország 2015-ben még mindig a 4. helyen állt az OECD országok közül a munkabért terhelő adómértékek tekintetében.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szám is számít
Bizonyos szempontból feleslegesnek tűnhet azon lamentálni, vajon hány darab adónem van, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy sok adó mellett is működhet sikeresen egy ország (lásd Ausztrália vagy épp az USA példáját, amelyek adórendszere állítólag 125 illetve 97 adónemet számlál).
Áttekintve azonban a magyarországi adófajtákat, úgy tűnik, hogy ezek racionalizálása, egyes adók kivezetése nagyban hozzájárulhatna a vállalkozások adminisztrációs terhei csökkentéséhez és ezáltal a gazdaság fejlődéséhez; miközben az államháztartás szinte meg sem érezné elvesztésüket.
Címlapkép: MTI / Mohai Balázs

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Nagyot tévedett a Lego
- Haladékot kaptak az uniós autógyárak
- Az év végére egyensúlyba kell hozni a béreket és az árakat, hogy legalább éves alapon ne csökkenjenek a reálbérek- mondta az Országgyűlésben, az őszi ülésszak első napján a miniszterelnök - a nap hírei
- Ukrajna vagy kapitulál, vagy megszűnik államként létezni - közölte az orosz házelnök
- A rövid orrú kutyák jobban kötődnek az emberhez - állítják az ELTE kutatói
- Nem lépnek vissza az 5 százalék alatti pártok a hétvégi választás előtt
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


