Hamisított volt a whisky az Auchan polcain?

2017. január 15. 12:02

Tavaly év végén csaknem tízezer üveg meghamisított whiskyt foglalt le a NÉBIH az Auchan több raktárábam- írja az Index a HavariaPress értesüléseira hivatkozva.

A Havaria Press információi szerint a problémás alkoholra egy próbavásárlás alkalmával figyelt fel valaki, akinek az lett a gyanús, hogy egy bizonyos fajta márkás whiskyből valamennyi, készleten lévő üveg hátsó oldalán ki lett köszörülve a gyárilag savval belemaratott gyártási szám.

Az eddig ismeretlen hamisítók így véglegesen eltüntették a kockahasáb alakú üvegekről azt a hosszú számsort, amelyből kiderülne, hogy hol, melyik üzemben, mikor állították elő a terméket. Így feltehetőleg az sem derülhet már ki, melyik országban és milyen módon fizettek jövedéki adót utána.

Annak még nem vetődött fel a gyanúja, hogy az üvegben lévő nagy tisztaságú whiskyt manipulálták volna. Az ügy lezárásáig sem a NÉBIH, sem az Auchan nem kívánt nyilatkozni a Havaria Pressnek. Az Index egyelőre annyit tudott meg, hogy a Nébihnél folyamatban van "egy, a megjelölt termékkört érintő vizsgálat", részleteket azonban nem közöltek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm