Egy illegális indiai gyárban olyan neves élelmiszergyártók termékeinek szavatossági idejét hamisították meg, mint a PepsiCo, a Nestlé, a Coca-Cola és az Unilever.
Két budapesti zúg üzemben gigantikus mennyiségű hamis mosószert gyártottak. Működés közben fülelték le a gyártókat a pénzügyi nyomozók. Megközelítőleg 74 és fél tonna mosóport, valamint több mint 1100 hektoliter folyékony mosószert lefoglaltak.
Éppen folyt a munka a 23. és a 15. kerületi raktárépületben, amikor a nyomozók rajtuk ütöttek - írja közleményében a NAV. Az egyik helyszínen a munkások megpróbáltak elbújni, de gyorsan megtalálták őket. Az eddigi információk alapján a mosószerek alapanyagát Szlovákiából rendelték egy román cég nevében, majd a kész termékeket magyar cégeken keresztül értékesítették Németországba.
A hamisítók saját, fejlett technológiájú gyártósorral dolgoztak, a gyártást receptúra könyv segítette: a hozzávalók között étkezési só és festékanyag is szerepel. A két helyszínen összesen heten dolgoztak.
A rajtaütést követően, egy héttel később a nyomozók megtalálták azt a raktárt is, ahol a kiskereskedelmi forgalom számára csomagolt, szállításra váró folyékony mosószert tárolták. A pénzügyi nyomozók a hamis mosószereken kívül többek között lefoglalták az üzemben felhasználásra váró tíz tonna sót, 750 kilogramm nátrium-benzoátot, hat tonna ismeretlen eredetű por mosószert és több tízezer darab csomagolóanyagot: címkéket, flakonokat, dobozokat.
Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt folyik a nyomozás. Jelenleg négy gyanúsított van az ügyben. A jogtulajdonosok előzetes tájékoztatása szerint az okozott kár meghaladja a 150 millió forintot.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







