8 °C Budapest

Teljesen eltűnhet a hazai málna

Pénzcentrum
2016. augusztus 12. 10:02

Eltűnhet a magyar málna a piacról, a termelők szerint ugyanis egyre kevésbé éri meg a nagy kézimunkaerő-igényű tevékenységgel foglalkozni - írja a Magyar idők.

Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a lapnak elmondta: töredékére csökkent a málna hazai termőterülete és a következő években vélhetően megszűnik a hazai termesztés. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint 

a kilencvenes évek elején még 27 ezer tonna málna termett évente Magyarországon, a teljes megtermelt mennyiség mára másfél-kétezer tonnára csökkent.

A gyümölcspiaci szakember az okok között említette, hogy nincs aki foglalkozzon a korábban házak mellett termesztett növénnyel, és a nagyobb ültetvényekre sem találnak munkást. A dolgozók bére pedig egyre nagyobb arányt képvisel a termék árában, ezzel csökkentve a termelés jövedelmezőségét.

Magyarországon a hatszáz forintért értékesíthető málna kilójából kétszáz forintot tesz ki a betakarítási költség, miközben Szerbiában, Romániában és Ukrajnában fillérekért dolgoznak az ültetvényeken. A helyzetre gyakorlatilag nincs megoldás, a növekvő munkaerőköltségeket a fogyasztók nem fizetik meg. A probléma minden nagy kézimunka igényű gyümölcsnél jelentkezik. A szakember szerint ezek a növények lassan eltűnnek a magyarországi termőterületekről.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm