Nepp Zoltán, a Lidl Magyarország beszerzési ügyvezető igazgatója szerint a lánc hazai nyereségességének kulcsa a hatékonyság és a szigorú költségkontroll.
Egyre több önkormányzat tenyészt struccot Magyarországon, vannak olyan települések, ahol közmunkaprogramra kapott forrásból - írja a Magyar Nemzet.
Strucctenyésztők arról számoltak be a lapnak, hogy az utóbbi öt-hat évben megduplázódott a strucchús iránti kereslet Nyugat-Európában. Svájc az egyik fő fogyasztó, de Angliában, Németországban, Franciaországban és Olaszországban is szívesen fogyasztja az elit.
A hajdúsági Monostorpályiban tavaly nyáron vettek struccokat a Start munkaprogram révén, a karám létrehozásával és a takarmánnyal együtt mintegy 15 millió forint támogatást kaptak. Juhász Péter, a település jegyzője azt mondta, a tenyésztést folytatják, mert ez munkalehetőséget is jelent a közmunkásoknak.
Elmondta, más hajdúsági települések is fontolgatják a strucctenyésztést. Jelezte: fiatal gazdák is igényelhetnek erre támogatást.
Benk Ákos, a Szegedi Tudományegyetem mezőgazdasági karának adjunktusa a lapnak arról beszélt, hogy csaknem húsz éve foglalkoznak Magyarországon strucctenyésztéssel. Sokan azért vágtak bele a tenyészésbe, mert az állat igénytelen, lucernát, szemes takarmányt is eszik, továbbá bírja a hideg telet.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A 100-110 kilogrammos futómadár húsa értékesíthető, tojása 25 tyúktojásnak felel meg, bőre pedig vetekszik a krokodiléval.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







