14 °C Budapest

Nem találod ki, melyik magyar milliárdosnak fáj a foga a Tescóra

2016. május 26. 12:34

Nemsokára teljesülhet Lázár János álma, hogy a bank- és energiaszektor után a kiskereskedelemben is többségi magyar tulajdon legyen Magyarországon - bár annak talán nem örül felhőtlenül, hogy ezt ki hozhatja el. A Figyelő hetilap ugyanis arról ír, Csányi Sándor és az OTP Bank nagyon érdeklődik a Tesco kelet-közép-európai hálózatáért.

A Tesco már egy ideje nincs a legjobb formában, egyre csak küzd, hogy megőrizze a bevételei 80 százalékát adó brit piacot, ahol viszont folyamatosan veszít a piaci részesedéséből, főleg német hálózatok javára. Emiatt a kelet-európai leányvállalatoknak sem megy annyira jól, ráadásul azon kívül, hogy a régió kevés bevételt hoz, sok vele a baj: nem nagyon lehet terjeszkedni, a kormányok - főleg a magyar - kiszámíthatatlanul és elég ellenségesen szabályozzák a szektort, ráadásul Magyarországon például béreket is muszáj volt emelni, hogy ne sztrájkoljanak a dolgozók.

Éppen ezért terjed egy ideje a pletyka (amit a Tesco természetesen tagad), hogy a dél-koreai leánycég után a kelet-európai üzleteket is eladná a Tesco. A Figyelő pedig úgy tudja, hogy orosz és kínai befektetők mellett az OTP is érdeklődik az üzleti iránt, sőt,

az OTP-ben külön munkacsoportot hoztak létre arra, hogy kidolgozzák a Tesco felvásárlását. 

A banknak nagyon jó üzlet lenne megvásárolni a térség piacvezető kiskereskedelmi láncát, mert az üzletekbe bankfiókokat telepítve akár 8-10 millió új ügyfelet szerezhetne magának a térségben, a bolthálózatra alapozva pedig a bankot is terjeszthetné például Csehországban vagy Lengyelországban.
A Tesco megvásárlása persze Csányi agrár- és élelmiszer-ipari érdekeltségeinek is kedvező lenne, a Bonafarm-csoport (aminek része a Pick és a Mizo) a hetilap szerint 50 milliárd forintos új piachoz juthatna, ha egy érdekeltségbe kerülnének a Tescóval.

A régiós Tesco nagyjából 10 milliárd euróba kerülhet, de ha nem számoljuk a cég tartozásait, és Csányiék ügyesen tárgyalnak, akkor akár 3 milliárd euróért, vagyis nagyjából 1000 milliárd forintért megszerezhetik az egész kelet-európai hálózatot. Persze ezek után azt még működtetni is kell, ami legalább ugyanennyibe kerülne. Ráadásul ha a kelet-európai cégek kikerülnének a Tesco globális beszerzési láncából, sok terméket csak drágábban tudnának megvásárolni, mint korábban.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A leggazdagabb magyar állítólag régóta dédelgeti már az álmot, hogy beszálljon a kiskereskedelembe, sőt, a Figyelő forrásai szerint már korábban felmerült, hogy megvásárolná a Tescót.

Csányi a tervét - politikai támogatást remélve - meg is osztotta Orbán Viktorral, akinek eleinte tetszett az ötlet,

viszont a lengyel választások közeledtével inkább azt mondta a bankárnak, hogy fújja le a tervet. Ennek az volt az oka, hogy a magyar kormány, szövetségest keresve, szeretett volna újra jóban lenni a Kaczyński-féle lengyel Jog és Igazságosság párttal, ami a választások nagy esélyese volt - és nyert is - és, ami magyar mintára a hazai tőkéseket szeretné erősíteni. Ebbe viszont nagyon belerondított volna, ha egy magyar nagytőkés vásárolja be magát a lengyel piacra. 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm