31 °C Budapest
Komoly bírságok jönnek: ez a legújabb uniós előírás

Komoly bírságok jönnek: ez a legújabb uniós előírás

2015. december 14. 05:52

Ezentúl 4 évente kell kötelező energetikai auditot végezniük a magyarországi nagyvállatoknak, ennek ugyan vannak költségei, de a vállalatok így is nyerhetnek vele. Bár az első határidő már lejárt, aggodalomra semmi ok, még nem jár bírság azoknak, akik ezt nem készítették el.

2015 májusában fogadták el az - egy európai uniós irányelv alapján készített - 2015. évi LVII törvényt, miszerint a magyarországi nagyvállatoknak 4 évente energetikai auditot kell végezniük. Az energiahatékonyságról szóló kötelező vizsgálatot egy EU-s irányelv írja elő, melynek célja az unió energiafelhasználásának ésszerűsítése és mérséklése. Ebből kifolyólag a tagállamok végsőenergia-fogyasztásában évente 1,5 százaléknak megfelelő új energia-megtakarításnak kell megvalósulnia 2020-ig.

Bár az auditálás költségekkel jár, a vizsgálat bevezetésével mégis sokat spórolhatnak a vállalkozások, hiszen a felszínre kerülhetnek azok a területek, ahol a cég még energiát tud megtakarítani. Az energiára fordított költségek így pedig akár a felével, harmadával is csökkenhetnek.

Kinek kell elvégezni?

A kötelező vizsgálat azokra a nagyvállalatokra vonatkozik, amelyek

  • évente 50 millió eurónál nagyobb árbevételt eredményeznek, és a mérlegfőösszegük eléri a 43 millió eurót,
  • vagy 250 főnél több alkalmazottat foglalkoztatnak.

Hogyan teljesíthető?

  • 1. Energetikai audittal: Érdemes tudni, hogy energetikai auditálást csak a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) névjegyzékében szerepelő energetikai auditor, vagy energetikai auditáló szervezet végezhet. 
  • 2. ISO 50001 energiairányítási rendszer bevezetésével: Mentesülhetnek a kötelező energetikai auditálás alól, azok a nagyvállalatok, amelyek MSZ EN ISO 50001 szabványnak megfelelő akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított energiagazdálkodási rendszert működtetnek. Ebben az esetben a MEKH részére az érvényes tanúsítványt 4 évente kell megküldeni. 

Nem érdemes halogatni!

Bár az első kötelező energetikai vizsgálatot 2015. december 5-ig kellett volna elvégezni, még nem jár büntetés azoknak, akik lemaradtak. Ugyanis,

a Hivatal 2016. december 31-ig nem szab ki bírságot a kötelező energetikai auditálás teljesítésének elmaradása miatt.

Az audit elvégzését azonban nem szabad az utolsó pillanatra hagyni, mert kivitelezése főleg egy nagyvállalat esetében eléggé összetett feladat lehet. A vizsgálatnak ugyanis többek között ki kell térnie a korszerűbb technológiák alkalmazásának lehetőségeire, illetve a megújuló energiaforrások alkalmazásának lehetőségeire és az alkalmazott energiahordozók költségeire is.

Hogyan zajlik az ellenőrzés?

A cégeknél a MEKH rendszeres ellenőrzéseket végez, amelyek után legfeljebb 10 millió forint bírsággal sújtja azokat a nagyvállalatokat amelyek,

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

  • a kötelező energetikai auditálást a Hivatal felhívását követő 90 napon belül sem teljesíti, vagy
  • a kötelező energetikai auditálás ellenőrzése során az együttműködési kötelezettségüknek - az audit Hivatal felé történő megküldési kötelezettséget is beleértve - nem tesznek eleget.

Mekkora lehet a bírság?

A Hivatal a bírság összegének megállapítása során figyelembe veszi a nagyvállalat ellenőrzést megelőző évi, összevont (konszolidált) beszámolója szerinti, ennek hiányában a nagyvállalat nyilvántartása szerinti nettó árbevételét vagy mérlegfőösszegét, továbbá a mulasztás időtartamát is.

Az energetikai auditálás elvégzéséről pedig az energetikai auditornak, vagy az energetikai auditáló szervezetnek kell adatszolgáltatást teljesítenie, ha azonban ezt a vállalat nem teljesíti, akkor a Hivatal 100 000 forintig terjedő bírsággal sújtja.

Ezen a héten a Pénzcentrum kiemelten foglalkozik az EU 2012/27/EU irányelvében foglalt energiahatékonysági előírásokkal, illetve azzal, hogyan épült ez be a magyar jogrendszerbe. Kitérünk majd az auditálás folyamatára, és az ezzel elérhető hatékonyságnövekedésre, de foglalkozunk majd a kiskapunak tekinthető ISO 50001-es szabvánnyal is. Természetesen olvasóink kérdéseire is számítunk a témában; a kérdéseket az MVM Partner szakértői válaszolják majd meg. A leveleket a következő címre várjuk: penzcentrum@penzcentrum.hu

NEKED AJÁNLJUK
Sok szülő így rontja el a gyerek fejlesztését: nem lehet elég korán kezdeni

Szinte semmi sem fejleszti olyan gyorsan és hatékonyan a legkisebbek agyát, mint a társasjáték.

Ennyibe kerül manapság egy luxus mobilház: ez lehet a lakásválság megoldása? + videó

Drágulnak az ingatlanok, emelkednek a hitelkamatok: ez pedig szinte egyenes út a lakhatási válsághoz. Nálunk is működhet az, ahogy az USA-ban megoldották?

Ilyen még nemigen volt itthon: itt a bejelentés, elindult a magyar Kickstarter

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és most megérkezett Magyarországra is, a Brancs formájában

Milliókat bukhat, aki így indít vállalkozást: jól meg kell gondolni, a KATA sem jó mindenre

Sokan alábecsülik, mennyire lényeges alaposan átgondolni, milyen vállalkozási és azzal együtt adózási formát válasszanak induló cégük számára.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 20. péntek
Bernát, Felícia
20. hét
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?