Bár a mogyoródi Hungaroring évtizedek óta stabil pontja a Forma–1-es versenynaptárnak, a pálya működésének pénzügyi háttere komoly kérdéseket vet fel
Köszönhetően az erőteljesebb hatósági fellépésnek és a szigorúbb cégalapítási szabályoknak, egyre csökken a hazai gazdasági társaságok száma - írja a Magyar Nemzet.
Az idei harmadik negyedévben 9,6 százalékkal kevesebb új vállalkozás alakult, mint 2013 azonos időszakában. Jelenleg így 546 ezer cég működik Magyarországon, ami az egy évvel ezelőtti állapothoz képest másfél százalékos csökkenést jelent.
Ennek egyik oka, hogy a korlátolt felelősségű társaságok alapításhoz és működtetéshez szükséges tőke ismét hárommillió forintra emelkedett. Emellett a hatóságok is egyre szigorúbban lépnek fel az adót nem fizető, vagy nem fellelhető vállalkozásokkal szemben.
A bedőlés szempontjából legkockázatosabbnak mondott építőipar helyét egyébként mára átvette a vendéglátás.
Hatalmas bejelentést tett Vitézy Dávid: nem húzzák tovább az időt, komoly változás jön Rákosrendezőn
A miniszter hangsúlyozta, hogy a társadalom mindig súlyos árat fizet, ha a külföldi befektetők rövid távú érdekei és a politikai kampányok felülírják a szakmai szempontokat.







