A GKI legfrissebb kutatása szerint a magyarországi vállalkozások 27 százaléka teszi lehetővé dolgozóinak a távmunkát.
Több mint 109 ezer online pénztárgépet helyeztek üzembe június 3-áig. Az új gépeket eladók június 30-áig igényelhetik az állami támogatást.
ANemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)tájékoztatása szerint a vevők rögtön a vásárláskor 50 ezer forinttal kevesebbet fizetnek a pénztárgépért, az eladók viszont június 30-áig kérhetik az állami támogatás kiutalását. Így csak ezután tud az adóhatóság pontos választ adni arra, hogy ténylegesen hány pénztárgép után tudták az adózók az állami támogatást igénybe venni, illetve mekkora ennek teljes összege.
A visszavont forgalmazási engedélyű pénztárgépet rendelőktől, illetve az eltűnt Patkós Cassa Kft. ügyfeleitől összességében több mint 2,5 milliárd forintnyi követelést vállalt át az állam. Az adóhatósághoz 68 ezer nyilatkozat érkezett arról, hogy a visszavont engedélyű pénztárgépek helyett másik gépet terveznek beszerezni az érintettek.
Az üzemeltetők számos pénztárgép közül választhattak. Hozzátették ugyanakkor azt is: érkeztek olyan jelzések üzemeltetőktől, hogy nem kapták meg április 30-áig a megrendelt pénztárgépet, illetve forgalmazóktól, hogy az adózók nem vették át a pénztárgépet, holott időben üzembe helyezhető lett volna.
Az online pénztárgépeket főszabály szerint legkésőbb január 31-éig kellett üzembe helyezni ahhoz, hogy a kasszacseréhez igénybe lehessen venni az 50 ezer forintos állami támogatást. Azoknak a kereskedőknek azonban, akik betartották a géprendelésre vonatkozó határidőket, meghatározott feltételek mellett február 28-áig lehetőségük volt erre.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A visszavont engedélyű pénztárgépeket forgalmazó Alt Cash Kft. és Japán Cash Kft., illetve az előlegekkel eltűnt Patkós Cassa Kft. volt ügyfeleinek februárban a kormány április 30-áig meghosszabbította a támogatás feltételéül szabott üzembe helyezési határidőt. A befizetett előlegeket, vételárakat a kormány átvállalta, és jelezte, hogy jogi úton fellép a három pénztárgép-forgalmazó cég ellen.








