November 3-án bedőlt Paraguay legnagyobb pénzintézete, az Ueno bank, a csőd a magyar OTP-t is érinti, amely idén szerzett közel 10 százalékos részesedést a vállalatban.
Berki Krisztián cége ellen végrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - tudta meg a Blikk. A BK Management Group, Berki cége ugyanis szerepel a NAV végrehajtással érintett céglistáján.
A volt Fradi vezér nem csak emiatt van bajban, a váci futballklub
elnökével, John Peter Marshall-lal való vitája miatt (az ügyészség
csalás bűntettének alapos gyanúja miatt nyomoz az ügyben) is. De nem ez az első eset, hogy a BK Management Group neve botrányba keveredik: pár évvel ezelőtt valaki feljelentette Berkit azzal a váddal, hogy sikkasztott. Cége üzemeltette az FTC Labdarúgó Zrt.-t, és állítólag nem tudott elszámolni huszonöt millió forinttal. Berki mindent tagadott.
Nagy változásra készülhetnek a magyar vásárlók - KATTINTS!
Ezúttal a NAV hátralékkezelési osztálya végrehajtást rendelt el a BK Management Group ellen. A cégbíróság kényszertörlési eljárást indított a társaság ellen, mert a cég nem található meg székhelyén, telephelyén és fióktelepén, a társaság képviseletére jogosult személyek és lakóhelyük pedig ismeretlen.
Magyarország egyébként élen jár a cégmegszűnésekben. A környező országokhoz viszonyítva itthon a cégek 6,5 százaléka szűnik meg egy év alatt, áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében. Hazánknál csak Szlovákiában és Szlovéniában kerül sor több vállalkozás törlésére. Az elmúlt egy évben jelentősen nőtt a törölt cégek száma Magyarországon, tavaly a számuk meghaladta a 36 ezret.
Mikor, hogyan és mennyi pénzt kapok vissza a bankomtól? - KATTINTS!
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Megszűntnek tekintjük azokat a vállalkozásokat, amik önszántukból vagy akár külső kényszerrel (pl.: felszámolás, kényszertörlés) zártak be. 2013-ban átlagosan 3000 vállalkozás szűnt meg havonta, ami naponta 100 cég törlését jelenti. Idén februárban már ezt a számot is túlszárnyalta a magyar cégvilág, ugyanis 2014 második hónapjában több mint 3600 cég megszűnését regisztrálták.
Iparági szinten azt láthatjuk, hogy azokban az iparágakban törlik a legtöbb céget, ahol a felszámolási eljárások száma is kiemelkedően magas. Az építőipar rendelkezik a legmagasabb törlési indexszel, itt egy éven belül minden tízedik vállalkozás megszűnik. A textiliparban, a vendéglátásban és a nagykereskedelemben nyolc százalék körüli cégtörlési aránnyal szintén nagymértékben szűnnek meg a vállalkozások. A legkisebb cégtörlési aránnyal a szociális ellátásban, a vegyiparban és a gépjavításban tevékenykedő cégek büszkélkedhetnek.
Sok céges ajándék végzi a fiók mélyén: hogyan válasszunk olyat, amelynek valóban örülnek a kollégák?
Egy céges ajándéknál könnyű melléfogni: a sokadik logózott toll vagy notesz gyakran nem jelent valódi értéket a munkatársaknak és üzleti partnereknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







