A nyári szezon közeledtével ismét élénkül a diákmunka-piac, idén az átlagos diákmunka-órabérek bruttó 2200-2500 forint között mozognak.
Az átállás január elsejei határidejéhez közeledve kezd engedékenyebbé válni a Nemzeti Adó és Vámhivatal a pénztárgépek online bekötése terén. A NAV informatikai elnökhelyettese a Magyar Nemzetnek arról beszélt ugyanis, hogy nemigen zárnak majd be boltokat, ha nem üzemel még új kassza.
Az év elején nemigen zárnak majd be üzlethelyiséget, benzinkutat, boltot amiatt, mert az adott helyen nem üzemel új típusú pénztárgép - nyilatkozta a lapnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) informatikai elnökhelyettese.
A lap szerdai interjújában Vágújhelyi Ferenc azt mondta: az adóhivatalnak az a feladata, hogy elősegítse a gazdaság egészséges működését, a hatósági fellépés nem béníthatja meg az országot, nem állíthatja le a mindennapi folyamatokat.
Emlékeztetett: a szabályok szerint január elseje után például a benzinkutak, a nagy áruházak, a gyógyszertárak csak az új típusú, az adóhatósággal állandó kapcsolatban álló, számítógép-alapú pénztárgépeket, úgynevezett nagykasszákat használhatják. A gyártók jelzése alapján feltételezhető, hogy egyes helyekre csak januárban, máshová esetleg később érkezhetnek meg az ilyen készülékek.
Az elnökhelyettes szerint az előírások teljesítését a hatóság mindenképpen ellenőrizni fogja, a revizorok, a pénzügyőrök az eset összes körülményét áttekintik majd. Megvizsgálják például, hogy az érintett gazdasági szereplő milyen lépéseket tett a készülék beszerzéséért. Az ellenőrzést végző hatósági személy végül dönthet úgy, hogy figyelmezteti a mulasztót, vagy büntetést helyez kilátásba, esetleg valamekkora pénzösszeg befizetését írja elő. Az üzletbezárás csak a legvégső esetben kerülhet szóba - tette hozzá.
Komoly megtorpanás jön a magyar ingatlanpiacon: mindenki erre a lépésre vár, érdemes most vásárolni?
A kormányváltást követő bizonytalanság miatt akár fél-egy évre is lelassulhat a magyar ipari és logisztikai ingatlanpiac.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








