Demján Sándor Program: valóban hatékony támogatás a KKV-szektornak vagy egy állami mankó?
A veszteséges termelés miatt megszűnik a Zalai Baromfifeldolgozó Kft. Pacsán. Az üzem már leállt és tart a dolgozók elbocsátása - írja csütörtöki számában a Zalai Hírlap.
A tulajdonosok a szerdai taggyűlésen döntöttek a cég végelszámolással történő megszüntetéséről - mondta a napilapnak Torda Csaba ügyvezető.
Az üzemben 150 dolgozót foglalkoztattak. Akik korábban felmondtak, megkapták a teljes fizetésüket. A kft. folyószámlahitele viszont lejárt, így a többi dolgozó járandóságát várhatóan a bérgarancia alap terhére fizetik ki - olvasható a napilapban. A csoportos létszámleépítésre május 10-től kerül sor. A Zalai Baromfifeldolgozó Kft. végelszámolója Somogyi Ferenc, a TM-LINE cég vezetője.
A lap információi szerint a másfél évvel ezelőtt üzembe állított pulyka- és csirkevágásra alkalmas feldolgozó több mint egymilliárd forint adósságot halmozott fel.
A társaságot a baromfitermelők öt beszerzési és értékesítési szövetkezete, valamint a Zala-Cerealia Kft., és az Első Zalai Takarmányipari Kft. alapította. Az alapító termelői körbe eredetileg 90 pulykatermelő és 30 csirketermelő tartozott. A közel 1,5 milliárd forint beruházással létrehozott üzem évente 800 ezer pulyka, és közel 3 millió csirke vágására és feldolgozására volt alkalmas. A beruházáshoz 401 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást, és további 224 millió forint munkahelyteremtő támogatást kapott a cég.
JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Belehúz a legismertebb hazai repoharas cég: újdonságokat is hoznak a fesztiválszezonra, a cél maradt
Több újdonságot is hoz a legismertebb újraváltható poharas cég 2025-re, a célok azonban mit sem változtak.

Luxus lett a házi kedvencek temetése: leesik az állad, mennyit kérnek egy kutya, cica hamvasztásáért
Szigorú feltételek mellett családi házunk kertjében eltemethetjük elpusztult kisállatainkat, ám a főszabály szerint máshol tiltott a temetés, sőt, még a hamvak szétszórása is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


