Selena Gomez mentális egészségügyi startupjának, a Wondermindnek több befektetője csütörtökön beperelte a popsztárt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több olyan vállalkozást is megbírságolt, amely számlákra megtévesztően hasonlító dokumentumokat küldött meg cégeknek szóló szolgáltatási ajánlatában, illetve reklámjaiban.
A GVH szerint ezek alkalmasak voltak a megtévesztésre, a címzettek ugyanis azt gondolhatták, hogy egy számukra már teljesített szolgáltatás ellenértékét kell megfizetniük. A vállalkozások nem álltak szerződéses jogviszonyban a címzettekkel, akik azonban a számlának tűnő dokumentum kiegyenlítésével megrendelték a szolgáltatást, ami többnyire adatbázisban, telefonkönyvben való szerepeltetésre vonatkozott.
A hivatal megállapította, hogy a vállalkozások nem hívták fel megfelelő módon a figyelmet arra, hogy a megküldött dokumentumok célja valójában szerződéskötés kezdeményezése, és azt sem tették egyértelművé, hogy a kiküldött számla valójában nem számla, hanem egy ajánlat, így az azon szereplő összeget nem kell kiegyenlíteni.
A GVH a Telefonkönyv Magyarország Kft.-t 1,49 millió forintra, a T&CS 2002 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t 1 millió forintra, az Üzleti Szaknévsor Reklám-szolgáltató Kft.-t szintén 1 millió forintra, a Szakmai Névsor Szolgáltató Kft.-t pedig 320 ezer forintra bírságolta.
A hivatal megjegyezte, hogy a vállalkozások figyelembe vehető árbevételének mértéke az esetek többségében jogi akadályát képezte magasabb mértékű bírságok kiszabásának.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







