Soha nem szűnt még meg annyi cég egy év alatt, mint az idén: a magyar gazdaság mintegy 23 500, éven belül indított felszámolási eljárással zárja 2012-t - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Ez nagyjából megfelel az év eleji várakozásoknak, noha a nyáron voltak olyan hónapok, amikor a 25-26 ezer felszámolás sem tűnt irreálisnak.
A második félévben jelentősen csökkent a közzétett új fizetésképtelenségi eljárások száma. A legfrissebb adatok szerint novemberben 1707 céggel szemben kezdeményeztek felszámolási eljárást, ami 21 százalékos csökkenés a megelőző év azonos időszakához képest, és ennél is nagyobb visszaesés a tavaszi-nyári 2400-as rekordokhoz képest. E mögött azonban nem a gazdasági helyzet javulása, hanem a március óta hatályos új cégtörvény áll - vélekedik az Opten.
A megváltozott szabályok újradefiniálták a cégek megszűnésének módjait, és új eljárásformákat vezettek be - mondta a közlemény szerint Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója, aki kiemelte: most sem szűnik meg kevesebb cég, mint korábban, csak a megszűnésig vezető út néz ki másképp az új rendelkezések szerint.
Novemberben 3840 cég szűnt meg, ami szintén negatív rekordnak számít; eddig csak 2010 júliusában és augusztusában emelkedett a törlések száma 3000 fölé. Az előző negatív rekord 3269 "céghalál" volt egy hónap alatt. Az adatokból Tóth Tamás szerint arra lehet következtetni, hogy lezárultak az első kényszertörlési eljárások, azaz működik a kényszer-végelszámolások helyett márciusban bevezetett egyszerűbb eljárási forma, amelynek keretében a hatóságok kiszűrik a magukra hagyott és általában kiürített cégeket.
Az idén novemberben 1475 cég végelszámolása indult meg, ami 18 százalékos csökkenés a megelőző év azonos időszakához képest. "Ebben az adatban már javarészt azok az eljárások tükröződnek, amelyeket nem a hatóságok, hanem a tulajdonosok indítottak cégük bezárása érdekében" - mondta Tóth Tamás.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az elmúlt hónapok jelentős visszaesése után novemberben ismét 2700 fölé emelkedett az új bejegyzések száma. Ez továbbra is jelentősen elmarad a tavalyi havi átlagoktól, de alátámasztja azt a vélekedést, hogy a január-márciusi nagy cégalapítási hullám után az élet előbb-utóbb visszatér a normális kerékvágásba - vélte az Opten ügyvezető igazgatója.
Hatalmas bejelentést tett Vitézy Dávid: nem húzzák tovább az időt, komoly változás jön Rákosrendezőn
A miniszter hangsúlyozta, hogy a társadalom mindig súlyos árat fizet, ha a külföldi befektetők rövid távú érdekei és a politikai kampányok felülírják a szakmai szempontokat.







