A csődeljárásról szóló törvény friss rendelkezései szerint a felszámolási eljárás megindításához az adósnak legalább egymillió forint tőketartozással kell rendelkeznie.
Koncepcionális baki és a válság állhat a kőbánya-kispesti Köki Terminál fejlesztő tulajdonosának bukása mögött − vélik ingatlanpiaci szakértők. A magyar hátterű R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. felszámolása november 6-án kezdődött, a bevásárlóközpont jövője bizonytalan, írja a Napi Gazdaság.
Nem szerencsések az alaprajzok, s a bérlői mix (azaz az üzletek összetétele) sem erősíti a Köki Terminál jövedelmezőségét, és a kezdetben elrontott folyamatokat nagyon nehéz visszafordítani − állítják egybehangzóan ingatlanpiaci elemzők a bevásárlóközpont mélyrepülését vizsgálva. Úgy vélik, funkcionálisan sem sikerült hatékony kereskedelmi központot alkotni. Például a beruházásnál megszegték azt az aranyszabályt, amely szerint egy bevásárlóközpont legértékesebb területe a földszint - itt ez a közlekedésé.
A nyitásért persze sok mindent felvállalt a plázát fejlesztő R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt., ám azon nem tudott változtatni, hogy a 2008−2011 között épülő negyvenmilliárdos projekt bérbeadási időszakára a válság végig rányomta a bélyegét. A fejlesztői kommunikáció szerint a mintegy 60 ezer négyzetméter alapterületű Köki végül 80 százalék feletti telítettséggel nyitott 2011 októberében. Legnagyobb bérlői az OBI és a Tesco. A bérleti díjakról akkoriban annyit közöltek, hogy nagyjából az Árkád színvonalához hasonló, közepes szint elérésére törekedtek. A bevásárlóroham elmaradásával később azonban az a hír járta, hogy egyes bérlők már csak forgalom utáni részesedést fizetnek.
A beruházást fejlesztő és tulajdonló R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. ellen egy beszállító kezdeményezte a felszámolást − mindössze ennyit árult el Wortmann György felszámolóbiztos. Az eljárás a papírok begyűjtésénél, a hitelezői igénybejelentésnél tart, így egyelőre nem tudni, mekkora tartozás adta meg a kegyelemdöfést a Kökinek.
A Köki jövője szempontjából nem elhanyagolható kérdés, hogy szakmai körök szerint az építészetileg és koncepcionálisan is elrontott épület átalakítása csak nagyon nagy ráfordítással lenne megoldható, ráadásul egy olyan időszakban, 2012−2013 táján, amikor egy jó bérlői mix létrehozása is egyenlő a lehetetlennel.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







