Az iskolakezdés sem lendített az augusztusi kiskereskedelmi forgalmon. Ugyanakkor az őszi időszakra előretekintve bizakodóak a bevásárlóközpontok üzemeltetői, kereskedelmileg aktívabb időszak elé nézünk, melyet követ a karácsonyi, kiemelt kereskedelmi tevékenység, közölte a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ).
A KSH legfrissebb gyorsjelentése alapján augusztusban 2,4%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak visszaesése játszott meghatározó szerepet. Ugyanakkor folytatódott a csomagküldő és internetes kiskereskedelem dinamikus növekedése.
A magas üzemanyagárak mellett is folytatódott az üzemanyagtöltő állomások forgalmának csökkenése, mely egybevág azzal a ténnyel, hogy az MBSZ statisztikái alapján egyre kevesebben érkeznek autóval a bevásárlóközpontokba, így a fogyasztói kosár értéke is csökken, mely a forgalom csökkenéséhez vezet.
Némi optimizmusra ad okot, hogy az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene - az élelmiszer árak 6,3 százalékos emelkedésével párhuzamosan - augusztusban bár 1,5%-kal mérséklődött, de az év első nyolc hónapjában stagnált az előző év azonos időszakához képest. A kiskereskedelmi forgalom az EU 27 tagállamaiban is stagnált, illetve csökkent. A kiskereskedelmi eladások az Európai Unió 27 tagállamában 2012 augusztusában stagnáltak, míg az eurózóna országaiban 1,3%-kal csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Az európai unió országaiban megfigyelhető forgalmi adatok mellett megfigyelhető, hogy a nemzetközi nagy kereskedelmi láncoknál sincs expanzió, nem keresnek új telephelyeket, így a bevásárlóközpontok esetében nehezebb a bérbeadás. A kereskedelmi egységek optimalizálják üzleteiket, a gyengébben működőket bezárják és jelentősebb marketing tevékenységgel erősítik meglévő üzleteiket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Figyelemre méltó a csomagküldő és internetes kiskereskedelem bővülés (46,6%), melynél nagy szerepet játszhat egyrészt a kuponos vásárlás egyre szélesebb térhódítása, másrészt a kedvezőbb árak és pl az ingyenes házhozszállítás. Napjainkban már az egyes üzletek kuponkínálata mellett számtalan szolgáltató (áram, bank) is ezzel a marketing eszközzel erősíti egyrészt a meglévő ügyfélkörét, másrészt a kedvezményekkel próbál úgy ügyfeleket megnyerni. Sok esetben a vásárló a bevásárlóközpontban megtekinti, kipróbálja a terméket, majd az interneten kedvezményesen megvásárolja."
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







