Felháborító eset történt egy Brooklyn-i IKEA-ban. A vásárlókra közismerten nagy figyelmet fordító üzletlánc boltjában ugyanis megalázó helyzetbe hoztak egy szoptató anyát.
Amerikai sajtóértesülések szerint megalázó helyzetbe hoztak egy anyát az egyik New York-i IKEA áruház alkalmazottai.
A hölgy saját bevallása szerint teljesen eltakarva, az áruházban szoptatta gyermekét. Amikor ezt észrevették a biztonsági őrök, meglehetősen durva hangnemben felszólították, hogy azonnal hagyja el a bevásárlóteret, és folytassa tevékenységét az erre kijelölt mellékhelyiségben.
A nő nem elsősorban azt kifogásolta, hogy a baba-mama szobába kellett mennie, hanem az áruház dolgozóinak rendkívül durva hangneme háborította fel. Mint mondta, rendkívül megalázónak érezte, ahogy a többi vásárló szeme láttára kikísérték.
Ráadásul a pelenkázó zárva volt, mivel másvalaki használta, ezért a nő kiment az autójába, és ott fejezte be a szoptatást. Később azonban panaszt tett a bánásmód miatt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az IKEA részéről egyelőre senki sem kívánta kommentálni az esetet. Az ügy azért is kapott nagy visszhangot, mert Amerikában augusztus a tudatos szoptatás hónapja, ezért nőszervezetek máris tiltakozásukat fejezték ki. Néhány hete internetes demonstráció kezdődött a Facebook közösségi portál ellen is, mert eltávolított olyan fotókat, amelyeken szoptató anyák látszanak.
A legtöbb magyarországi nagyáruházban -így az IKEA két boltjában is- több baba-mama szoba áll az anyák és gyermekeik rendelkezésére.
Rendkívüli bejelentés: eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, vajon eltűnnek a kedvenc termékeink?
Eladta a Cserpes Sajtműhelyt az alapító, Cserpes István
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







