Vészhelyzetben a Herz szalámi

Pénzcentrum
2009. április 30. 08:32

A magyar élelmiszeripar egyik legnevesebb cége, a Herz Szalámigyár Zrt. rendkívül nehéz helyzetbe került, pedig épp a napokban kapott uniós védelmet egy terméke. A vállalat a napokban kénytelen volt elbocsátani 130 embert.

A Herz Szalámigyár Zrt. az elmúlt négy hónapban számottevően csökkentette a termelést- finanszírozási gondjai miatt. A vállalat teljes hitelállománya jelenleg mintegy négymilliárd forintra tehető, amelynek átalakítására lenne szükség, ám a cég egyetlen hitelezőjével, a CIB Bankkal erről egyelőre nem tudott megegyezni, és a pénzintézet a zavartalan működéshez szükséges többletforgóeszközkölcsönt sem biztosítja

A helyzetet nehezíti, hogy a működési költségek emelkedtek az elmúlt egy évben, hiszen drágább lett az energia, és a sertéshús ára is jelentősen megnőtt.

A gazdasági válság ellenére nem az a baj, hogy a Herz megrendelései visszaestek volna, hiszen a termékeire a piacon igény van. Sőt az érdeklődés jelentősen emelkedett a múlt hét óta, amikor az Európai Unió illetékes bizottsága a védett földrajzi termékek közé sorolta a "Budapesti téliszalámit", amelyet Herz téliszalámi néven a cég gyárt és forgalmaz. Főleg a külföldi megkeresések száma élénkült meg.

A problémát a meglévő hitelállomány nagysága jeleni. Ez ráadásul nem is az elmúlt évek alatt, a tartósan veszteséges működés miatt keletkezett. Tavaly például 7,1 milliárd forint, 2007-ben 8,8 milliárd forint árbevételt produkált a vállalat, akkor az üzemei eredmény meghaladta a 107 millió forintot.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kialakult helyzet következménye, hogy a mintegy 450 alkalmazottból nemrégiben 130 leépítését voltak kénytelenek bejelenteni az illetékes munkaügyi központnak és a dolgozóknak. Ezt a lépést mindenképpen szerették volna elkerülni, így amíg lehetett, halasztották a döntést.

Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 10. vasárnap
Judit
49. hét
December 10.
Az emberi jogok napja
December 10.
Advent (3.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm