13 °C Budapest

Egyre több sört iszunk: 82 liter évente

Pénzcentrum
2008. május 16. 05:55

Sivó Imre: Nehéz évet tudhat maga mögött a söripar A Magyar Sörgyártók Szövetsége közzétette 2007-es éves jelentését. A csütörtöki sajtótájékoztatón bemutatták a söripar elmúlt évi eredményeit, a sörfogyasztási adatokat, az ágazat érdekvédelmi iránymutatásit és a Szövetség társadalmi szerepvállalását. A szövetségbe tömörült gyártók 2007-ben 4,7 %-kal növelték termelésüket, az egy főre eső éves sörfogyasztás körülbelül 82 literre tehető a felnőtt lakosság körében.

Sivó Imre: "Nehéz évet tudhat maga mögött a söripar."

Az előadást a szövetség elnöke, Sivó Imre nyitotta meg, aki első körben bemutatta az iparág értékesítési adatait. A 2007-ben értékesített 7335 ezer hektoliter sör több mint fele a közkedvelt hagyományos sörmárkákból került ki. A Heineken, a Dreher a Borsodi és a Pécsi Sörfőzde termékei tették ki az eladott mennyiség 52 %-át. A Magyarországon értékesített sörmennyiség 98 %-át belföldön állítják elő, a fennmaradó 2 %-ot a hazai gyártásban nem szereplő sörkülönlegességek teszik ki. Elsősorban a belga és a bajor söröket importáljuk, az ínyencek körében népszerűek a gyümölcs-alapú és a búzasörök. A nagy hazai gyártók egymás közötti piaci részesedése nem változott jelentősen az elmúlt év során.


A csomagolási típusok szerint tovább növekedett a dobozos sörök aránya, a többutas csomagolás ellenére még mindig túlzónak tartják az iparágra kivetett termékdíj mértékét. Termékcsoportok szerint a középkategóriás sörök teszik ki a fogyasztás több mint felét, azonban az elnök szomorúan konstatálta, hogy a prémium termékek kárára nőtt az olcsó, gyengébb minőségű sörök fogyasztása.


Az alkoholmentes termékek forgalma 16 %-kal növekedett az elmúlt évben, de a 172 ezer hektoliteres fogyasztás még így is a várakozások alatt maradt, a gyártók szerint további piaci bővülésre lehet számítani a következő években. Az alkoholmentes söröket is prémium, közép és alacsonyabb minőségű kategóriákba sorolják, sok esetben ezek vételára meghaladja az alkoholtartalmú társaikét.

Az alkalmazottakról is esett néhány szó, az ágazat elérte a racionális létszám- és bércsökkentés határát, a dolgozók száma országos szinten mindössze 34 fővel csökkent, az átlagos fizetések 2 %-kal estek vissza 2006-hoz képest.

A közterhek mellett súlyosan érintette a söripart a felhasznált mezőgazdasági termékek áremelkedése és a növekvő energiaárak. A csökkenő termőterületek mellett a 2007-es év szokatlanul gyenge volt a mezőgazdaságban és ezt általános drágulás követte. Az elnök szerint az uniós aránytévesztés, miszerint fokozni kell a bioüzemanyagok gyártását, előbb-utóbb felülvizsgálatra szorul, mert elsősorban az élelmezést kell megoldani és csak azt követően jöhetne szóba az egyéb hasznosítás. A gyártók által felhasznált legfontosabb termékek ára 6,45 milliárd forinttal 25,7 milliárd forintra emelkedett, de a magasabb költségeket nem tudták teljes mértékben érvényesíteni a fogyasztói árakban.


A 2007-ben fizetett adók és egyéb elvonások mértéke is 3,5 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban, a 62,3 milliárd forintos terhek közül a csomagolási termékdíjak két és félszeres emelése a legfájóbb. Az elnök beszámolt arról, hogy a sör vételárának adótartalma elérte a 60 %-ot, ezzel duplája a szlovák adatnak, de az osztrákoknál is alacsonyabb az egységnyi sör adótartalma.


Dr. Dobos Ágnes és Sivó Imre a sajtótájékoztatón
A szövetség 2006-ban kommunikációs önszabályzó kódexet vezetett be, melynek segítségével az egyes gyártók összhangban folytathatják a kereskedelmi kommunikációs tevékenységüket. Az elnök szerint nehéz évet tudhat maga mögött a söripar, de az emelkedő önköltség, az indokolatlan túladóztatás és a második félévben tapasztalt fogyasztás-csökkenés ellenére is 3 %-kal bővülni tudott a belföldi értékesítés.

Dr. Dobos Ágnes: "Célunk a társadalmi szerepvállalás fokozása!"

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Dr. Dobos Ágnes a szövetség PR Bizottságának elnöke a söripar társadalmi szerepvállalásáról, a különböző kampányokról és rendezvényekről ejtett néhány szót. Az elmúlt évben hagyományteremtő céllal megtartott Szent Arnold Napi sörünnep idén júniusban is megrendezésre kerül a Budai Vár gótikus udvarán. A rendezvényt bemutatók és sörkóstolás is tarkítja. Az eseménynek nem az a célja, hogy tömegrendezvénnyé váljon, hanem a sörkultúra iránt érdeklődők ünnepi összejövetelének szánják.

A JÓFEJ (Józan, felelős járművezető) kampány segítségével elsősorban a fiatalokat célozzák meg, s leginkább a mértékletességre hívják fel a figyelmet, másrészt pedig az ittas vezetés következményeiről adnak tájékoztatást. Tiltó feliratok kihelyezésére kötelezik a vendéglátó és az értékesítő egységeket. A zéró toleranciával összhangban ezzel a pozitív modellel a józan vezetést népszerűsítik, mivel uniós statisztikák szerint az ittas vezetés a három leggyakoribb a baleseti ok között szerepel. A hirdetések, a szórólapok és az ajándékok mellett a közeljövőben társadalmi célú televíziós anyaggal is jelentkezni fognak.

A gyártók szerint indokolttá vált a kukorica felhasználása is a söriparban, a prémium termékek általában 100 %-ban malátából készülnek, de mindenkinek megvan a saját titkos receptje, egyesek a 80-20-as maláta-kukorica arányra esküsznek. Hozzátették, hogy a magasabb kukoricatartalom a vételárban is tükröződik, mert az ilyen termékeknek alacsonyabb az önköltségük.

A tájékoztatón egy kisebb tárlattal részt vettek a söriparral kapcsolatos relikviákat gyűjtők is, akik elmondták, hogy eddig mindegy kétezer-ötszáz címkét gyűjtöttek össze a történelmi Magyarország területéről, de nagy kincsnek számítanak a korabeli sörösüvegek, söröskorsók, sőt még az 1910-20-as években megjelent sörnyitók és a gyártók címerével ellátott hamutartók.

Amit a gyártókról tudni kell!

Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.:

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem