Elkezdődött: 6 milliót kaphatsz egyetlen nap alatt!

Pénzcentrum
2008. január 16. 05:40

Elkezdődött! Örök problémát jelent annak kérdése, hogy miből induljon be egy vállalkozás. Szóba jöhetnek banki hitelek, kölcsönt adhatnak akár rokonok is, netán még a kockázati tőke is megfordulhat fejünkben, de mi történik akkor, ha nem jutunk pénzhez világmegváltó ötletünk megvalósításához? Most már ténylegesen is megérkezett az uniós segítség, vagyis az éppen egy hete megjelent cikkünkben említett Jeremie program elindult, tegnaptól lehet igényelni a kedvezményes mikrohitelt. Nézzük meg, hol, mennyiért és hogyan!

Már nem kell sokat várni és ölünkbe hullhat a pénz!

Beindult

Tegnap jelentették be a MAG Zrt. által rendezett háttérbeszélgetésen, hogy kezdetét vette az Új Magyarország Mikrohitel program (a sokat emlegetett Jeremie egyik pillére), aláírták az első szerződést. Kállay László, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője úgy tájékoztatott, hogy még az idei évben elindul a két másik pillér is, vagyis a portfoliógarancia-, valamint a tőkeprogram.

Visszatérve a hitelprogramra, mindenképpen kiemelendő, hogy a cél forrást biztosítani olyan szervezetek számára, melyeket a bankszektor nem képes finanszírozni a hitelezés területén, azonban képes volna a növekedésre. A főosztályvezető hangsúlyozta, a program újszerűsége többek között abban rejlik, hogy a végrehajtás teljesen nyitott, s versenyszerű.

Benke Ákos, a holdingalapként működő Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV) Zrt. vezérigazgatója elmondta, a Jeremie első programja a mikrohitel program, melyre 56 milliárd forintos refinanszírozási keretet biztosítanak a megfelelő licenccel, ügyfélkörrel és tapasztalattal rendelkező pénzügyi vállalkozások, mikrofinanszírozó szervezetek, illetve a bankok számára. Emellett 25 milliárd forintos keret áll rendelkezésre a Jeremie második pillérére, a portfolió-garanciavállalásra.

Mindemellett megtudtuk, hogy az MV Zrt. az idén több új termék bevezetését is tervezi, közöttük például a faktoring program beindítását, illetve egyéb eszközök megjelentetését. Benke Ákos úgy nyilatkozott, a kiírt mikrohitel-közvetítői pályázatra már 10 felett van a beérkezett érvényes pályázatok száma, melyek elbírálása folyamatosan zajlik. Várhatóan már ezen a héten aláírhatják a szerződést más közvetítővel is.

Az MV Zrt. vezérigazgatójának várakozásai szerint 2008 végére 25 egymástól független szervezet lehet szerződött partner, melyek között 4-5 nagybankra is számítanak a pénzügyi vállalkozások mellett. Az idei évben a tervek szerint 15 milliárd forintnyi mikrohitel-kihelyezés valósulhat meg, amely mintegy 5000 darab szerződést jelent.

A kezességvállalási program egy "veszélyesebb terület", Benke Ákos elmondása szerint már az ezzel kapcsolatos kiírásra is érkezett pályázat, a tervek szerint január végén, február közepén lesz szerződő. Úgy kalkulálnak az MV Zrt.-nél, hogy a garanciavállalási program segítségével csaknem 100 milliárd forintos hitelkihelyezés várható az idei évben.

Ki lett az első?

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az MV Zrt. első szerződött hitelközvetítő partnere egy újonnan - kifejezetten erre a célra létrehozott - társaság lett, a Mikrofinanszírozó Pénzügyi Szolgáltató (MIFIN) Zrt.

A pénzügyi vállalkozást 2007. május elején alapították meg, 50 millió forintos jegyzett tőkével, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a működési engedélyt pedig szeptemberben adta meg. A cég tulajdonosa 85 százalékban a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA), valamint 15 százalékban a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.

Antal Gergely, a MIFIN Zrt. ügyvezetője kiemelte, hogy a vállalkozás az MVA, a kisvállalkozói érdekképviseletek (IPOSZ, OKISZ, KISOSZ, ÁFEOSZ), illetve a helyi vállalkozásfejlesztési alapítványok (HVK-k) széles összefogásán alapszik. Vagyis - mint azt a háttérbeszélgetés során is hangsúlyozták - nem a profitszerzés a cél, hanem a kkv-k minél szélesebb rétegének hitellel való ellátása.

Az MVA egyébként, mint arról Csuhaj V. Imre, az igazgatóság elnöke tájékoztatott, már 1990 óta foglalkozik a kkv-k finanszírozásával és támogatásával. A MIFIN Zrt. számára az MVA biztosította a szükséges saját erőt saját alapítói vagyonából.

Mennyiért kaphatsz hitelt?

Mikrohitelt, de mennyiért? - Kezdőknek is!

Antal Gergely, a MIFIN Zrt. ügyvezető igazgatója mutatta be a háttérbeszélgetés során a mikrohitel konstrukció főbb jellegzetességeit, ezeket ismertetjük most.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom