Danuta Hübner, regionális politikáért felelős biztos a tegnapi nap terjesztett elő egy kezdeményezést a kisvállalkozások, a vállalkozni kívánók, a társadalmilag kirekesztettek, illetve az etnikai kisebbségekhez tartozók finanszírozáshoz való hozzáférésének javítására.
A kezdeményezés elsősorban a mikrohiteleket kívánja szélesebb körben elérhetővé tenni Európában. Danuta Hübner fontosnak tartja ezeket a kis összegű, jellemzően 7 700 euró körüli hiteleket, mivel ez egy eszköze lehet a munkanélküliség csökkentésének. A legnagyobb kereslet a mikrohitelek iránt a szolgáltató ágazatban jelentkezik.
Ezen felül a kisvállalkozásoknak, magánszemélyeknek kitalált konstrukció megoldást kínálhat azoknak is, akik valamiért nem férnek hozzá a banki finanszírozáshoz. A kezdeményezés egy új, európai szintű eszköz létrehozását javasolja. Az elképzelések szerint egy nem banki pénzintézet alapítása is szerepel, amely gyakorlati segítséget, tanácsokat is kínál a vállalkozásoknak a hitelnyújtás mellett.
A bizottság javaslata szerint a tagállamok segítenek felállítani egy mikro-alapot, amely segítené a mikrofinanszírozási intézetek hitelezésének finanszírozását, valamint felkutatni a potenciális befektetőket. Uniós szinten már az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Beruházási Alap (EIF) is jelezte, hogy kész segítséget nyújtani az alap felállításához.
Itt a nagy év végi pezsgőkörkép: ezek a legjobbak 2025-ben, nagy csatában a Törley és a Moet&Chandon
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal száraz rozé pezsgőket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








