Egy, a hét elején közzétett tanulmány szerint mindeddig alábecsülték Amerikában a hölgyek által vezetett vállalatok gazdaságra gyakorolt hatását, mivel a hölgyek vezette vállalatokra nem terjesztették ki a felmérést.
Az amerikai National Women's Business Council a 2002-es népszámlálási adatokat felhasználva arra a következtetésre jutott, hogy az Amerikai Egyesült Államok GDP-jánek 3 százalékát hölgyek által vezetett társaságok adták, s további 3 százalékot biztosítottak a női tulajdonosú cégek.
Mindeddig csupán a női tulajdonossal rendelkező cégekre vonatkozóan tettek megkülönböztetést, vagyis az nem volt mérhető, mit ad a gazdaságnak egy női vezető. A tanulmány szerint 2002 során a nők által vezetett vállalatok több mint 300 milliárd dolláros bevételt termeltek, 2,5 millió alkalmazottat foglalkoztattak, és közel 56 milliárd dollárnyi bért fizettek ki.
A legnagyobb számban Kaliforniában találtak hölgyek vezette vállalatokat, amelyek leginkább a kiskereskedelemben, az egészségügyi és társadalmi szolgáltatások, illetve a tudományos és technológiai szolgáltatások területén üzemelő társaságokat voltak.
Emellett az adatokból kitűnik, nagyobb arányban találhatóak meg hölgyek által vezetett vállalatok (29%), mint női tulajdonossal rendelkezők (14%). Érdekesség, hogy a hölgyekkel kapcsolatba hozható mindkét típusú vállalkozás túlnyomó részének, 84 százalékának nincs alkalmazottja.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Iskolai végzettség szerint nem tapasztalható számottevő mértékű különbség a két alaptípus között. A tulajdonosok között legmagasabb arányban a felsőfokú végzettségűek szerepeltek.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








