12 °C Budapest

Az állam segít, de támogat vagy nem támogat?

Pénzcentrum
2007. október 11. 12:00

A vállalkozások hitelhez, illetve pályázati pénzekhez jutásának lehetőségét számos eszközzel könnyíthetik meg az egyes államok. Az egyik ilyen eszköz az állami kezességvállalás, mellyel kapcsolatosan a közelmúltban az Európai Bizottság adott ki közleményt kezesség formájában nyújtott állami támogatására vonatkozó megközelítésének aktualizálására, melyet természetesen a Kézműves Vállalkozások, Kis- és Középvállalkozások Európai Munkaadói Szövetsége (UEAPME) is véleményezett. Jelen cikkünkben az egyes álláspontokat kívánjuk górcső alá venni.

A változtatás lényege annak meghatározása, hogy egy-egy állami kezességvállalás támogatásnak minősül-e vagy sem. Emellett a változtatás célja, hogy átláthatóbbá váljon a kezességvállalási politika.

Az Európai Bizottság pedig támpontot kíván adni a kis- és középvállalkozások, valamint a tagállamok számára annak az értéknek a meghatározásához, amelynek alkalmazásakor az adott állami kezességvállalás nem minősül támogatásnak. Amennyiben pedig támogatásnak minősül az adott kezességvállalás, abban az esetben pedig a támogatástartalom meghatározására vonatkozó számítások legyenek átláthatóak.

Milyen állami kezességvállalási formákat különböztethetünk meg?

A kezességvállalás általában valamilyen hitelkonstrukcióval kapcsolatosan jelenik meg, amikor is az igényelt hitelhez kötelezően felmutatandó biztosíték egy részét (netán egészét) állami, vagy nem állami kezességvállalás képezi.

Kezességvállalásról akkor lehet beszélni, ha az azt vállaló arra kötelezi magát, hogy az adós helyett fizet a hitelintézetnek (amennyiben hitelügyletről van szó), amennyiben az adós nem tesz eleget fizetési kötelezettségének.

Ilyen állami kezességvállalás nyújtható egyedi kezességvállalásként, vagy pedig kezességvállalási program formájában. A szabályok változtatására irányuló munkadokumentum szerint az alábbi formái lehetnek:

• általános kezességvállalás: vállalkozások számára nyújtott kezességvállalás, vagy meghatározott tranzakcióhoz kapcsolódó kezességvállalások;
• külön okiratban biztosított, vagy a vállalkozás alapító okirata alapján nyújtott kezességvállalás,
• korlátlan kezességvállalások, vagy összegükben, illetve idejükben korlátozott kezességvállalások.
• szerződésen, vagy más jogi forráson alapuló kezességvállalás.

Nem sorolható be ezen típusok közé a biztosítási kezességvállalás, melyet a munkadokumentum szerint esetről esetre kell megvizsgálni és elemzést készíteni.

Támogatás vagy nem támogatás?

A munkadokumentum alapján állami támogatásnak az a kezességvállalás minősülhet, amely az állam által közvetlenül, valamint az egyéb állami ellenőrzés alatt álló szervek, így például vállalkozások által az államnak betudható módon, állami forrásból nyújtott kezességvállalás.

Az állami kezességvállalás előnye, hogy az ahhoz társuló kockázatot az állam viseli. A kockázat átvállalását általában megfelelő díjazással ellentételezik. Ha az állam ennek a díjnak egy részétől eltekint, abban az esetben állami támogatásnak minősül a kezességvállalás, még abban az esetben is, ha az állam semmilyen kifizetést nem eszközöl. A támogatást tehát a kezesség vállalásának időpontjában nyújtják.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Amennyiben az állam által kínált kezességvállalás nem jár előnnyel egy vállalkozás számára, akkor az nem minősül állami támogatásnak. Ilyen előny lehet például az, ha az adott vállalkozás a garanciavállalás nélkül nem juthatna hozzá az adott piaci feltételű hitelhez.

Nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozás
A vonatkozó közösségi iránymutatás szerint egy vállalkozás akkor tekinthető nehéz helyzetben lévőnek, ha:
• kft. esetén a törzstőke fele hiányzik, s annak több mint negyede az elmúlt 12 hónap során veszett el,
• olyan társaságok, melyeknél legalább egy tag korlátlan felelősséggel bír a társaság tartozásaiért, ha a könyvekben kimutatott tőke több mint fele nincs meg, s ennek negyede az előző 12 hónap során veszett el, vagy
• a hazai szabályok szerint a vállalkozás megfelel a kollektív fizetésképtelenségi eljárás kritériumainak.
Egy vállalkozás akkor is nehéz helyzetben lévőnek tekinthető, ha arra a szokásos jelek utalnak (pl. növekvő veszteség, csökkenő forgalom, növekvő adósságok, emelkedő kamatköltségek, zuhanó, vagy nullára leírt nettó eszközérték).
Forrás: 2004/C 244/02 Bizottsági közlemény
Továbbá az állami támogatásként megvalósuló kezességvállalás kizárható az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén:
• a hitelfelvevő nincs nehéz pénzügyi helyzetben,
• a kezességvállalás terjedelme a megítélés időpontjában szabályszerűen mérhető,
• a kezességvállalás a kintlévő hitel, vagy egyéb pénzügyi kötelezettség legfeljebb 80 százalékát fedezi,
• a kezességvállalás piaci értékét kifizetik.

Ezzel kapcsolatosan az UEAPME kommentálása szerint a nehéz pénzügyi helyzetben lévő vállalkozások közül érdemes lenne az induló cégeket kivenni, melyek üzleti terve az első években veszteségeket jelezhet.

A 80 százalékos támogatási intenzitástól el lehet térni, amennyiben a tagállam úgy nyilatkozik, hogy ez nem jelent támogatást, ezt megfelelően alá kell támasztania, és be kell jelentenie a kezességvállalást a Bizottságnak jóváhagyásra.

Amennyiben a piaci értéket nem lehet meghatározni, vagyis nem létezik a kezességvállalási piacokon megfelelő kezességvállalási referenciaérték, abban az esetben a kezességvállalással biztosított hitel összes költségét egy hasonló, de nem biztosított hitel piaci árával kell összehasonlítani.

Egyedi kezességvállalás értékelése, ha a hitelfelvevő kkv

Az előbbiekben meghatározott első három feltétel kielégítése mellett akkor sem tekinthető állami támogatásnak a kezességvállalás, ha a kkv hitelminősítése alapján a közlemény-tervezetben szereplő éves minimum díjnak megfelelő, úgynevezett mentesülési díjat számítanak fel.

Ezzel azonban az UEPME szerint több vállalkozás is kiesik a nem állami támogatás kategóriájából, ugyanis előfordulhat, hogy nem minősített a hitel, melyet a vállalkozás felvesz. Ilyen két esetben fordulhat elő, amennyiben a hitel összege 1 millió euró alatti, a bankok úgynevezett retail portfoliójába kerül a kihelyezett hitel, ekkor a portfolió egészére születik minősítés. Másrészt az induló vállalkozások még nem rendelkeznek hitelezési múlttal, amely alapján nem lesz minősítésük sem.

Ezzel kapcsolatosan a tervezet kkv-kra vonatkozó kezességvállalási programokra vonatkozó értékelésében megfogalmaz néhány kitélelt. A kkv-k javára létrehozott programokat eleve önfinanszírozónak lehet tekinteni, amennyiben a minősítésen alapuló mentesülési díjak kerülnek alkalmazásra. Amennyiben a közösségvállalási program csak a társaságonként 1,5 millió eurós határ alatti kezességre vonatkozik, abban az esetben a Bizottság elfogadhat valamennyi hitelfelvevőre vonatkozó egységes éves kezességvállalási díjat.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem