-3 °C Budapest

Totál pancserek: mégis övék a világ?

Pénzcentrum
2007. szeptember 26. 16:00

Sokak fejében megfordult már, hogy hogyan is kellene jó vállalkozást alapítani. Az alapításhoz viszont nem elég a pénz, az sem árt, ha a vezetőség ért egy kicsit ahhoz amit csinál. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint ennek ellenére úgy tűnik a teljesen pancser vezetők nagyobb mértékben voltak képesek növelni a vállalkozásukat, mint a többiek.

A tanulmányt a CDW, egy informatikai termékeket és szolgáltatásokat nyújtó cég végezte, és a vállalkozás számos területre kiterjedt, többek között az autógyártásra, az oktatásra, a pénzügyi szolágáltatásokra, a jogra, a kiskereskedelemre, az ingatlanokra, a szállítmányozásra és a telekommunikációra is. A cég vezetője elemezte a kapott eredményeket a BusinessWeek által készített interjúban.

A vizsgálat tárgyát a közepes méretű vállalkozások adták, amelyek 100 és 5 000 fő közötti alkalmazotti létszámmal rendelkeznek. Ezen belül is a legtöbb cég, összesen 84 százalék, 100 és 500 dolgozót foglalkoztat. A tanulmány jó visszajelzés a vállalkozások vezetőinek, hogy ki hogyan birkózik meg a mindennapi, ágazattól függetlenül felmerülő problémákkal.

A cégek fejlődésében fontos lépcsőfoknak számított a 100 alkalmazotti létszám elérése, amelyet minden cég más-más időszak alatt tudott teljesíteni. 30 százaléknak sikerült az indítástól számított 4 éven belül elérnie ezt a számot, míg a többiek ennél több idő alatt tudták csak teljesíteni. 32 százalék 5-9 éven belül, 14 százalék 10-14 éven belül, a maradék 17 százaléknak pedig több mint 15 évig tartott elérni a 100 fős alkalmazotti létszámot.

A tanulmányban az is szerepel, hogy a cégvezetők megítélése szerint melyek azok a tényezők, amelyek jelentős mértékű kihívást jelentettek a cég fejlődése során. Itt a vizsgált cégek 52 százaléka említette meg a munkaerő toborzást, és annak megtartását, 37 százalék tartotta kihívásnak a dolgozók elégedettségének fenntartását, 38 százalék említette az információs technológia előnyeinek kihasználását a cég érdekeiben, és 31 százalék vélte kihívásnak a pénzügyi kontrollok fenntartását, és az üzletvitel külső költségeit, vagyis az adók és biztosítás fizetését.

A vezetők viszont nem minden esetben értenek a cég által használt technológiához. 22 százalék teljesen pancsernek tartotta magát a kérdésben, 59 százalék pedig azt nyilatkozta, hogy alig ért hozzá, és mindössze kevesebb mint 1 százalék volt az, aki profinak számít az alkalmazott technológiák ismeretében és használatában.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ennek ellenére azok, akik totál pancsernek tartották magukat, közel kétszer akkora éves növekedést tudtak produkálni a cégüknél, és 48 százalékuk 5 éven belül tudta teljesíteni a 100 alkalmazotti számot.

Végül a tanulmányt készítő cég azt sem tartotta elhanyagolandónak, amivel tulajdonképpen foglalkozik, hogy a vezetők mennyire tartják fontosnak az IT időbeni bevezetését az üzletmenetbe. A vizsgált cégek 98 százalékánál alapvetőnek számít az IT stratégia, a többiek viszont csak annyit költenek rá, amennyit feltétlenül szükséges. 18 százaléka gondolta úgy a megkérdezetteknek, hogy alapvető hiba volt az informatikai technológia kései bevezetése.

Ahhoz hogy sikeres vállalakozást alapítsunk, ebből is látszik, nem feltétlenül szükséges a teljes körű hozzáértés. Mindössze oda kell figyelni a dolgozók elégedettségére, a szükséges technológiák időbeni bevezetésére, és arra is, hogy mindig időben be legyenek fizetve a kötelezettségek, mint az adók, és a biztosítási díjak. Ha ez mind megvan, akkor totál pancserként is jól menő, sikeres céget lehet összehozni...

NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?