A vállalati csalások legtöbbjét a cégvezetés tagjai követik el - a tipikus csaló 36 és 55 év közötti férfi, aki már több mint hat éve a cégnél dolgozik, kivívta a felső vezetők bizalmát, és maga is vezető pozícióban van - derül ki a KPMG "A vállalati csaló profilja - 2007" című nemzetközi tanulmányából.
A tanácsadó cég európai, közel-keleti és afrikai régiójának (EMA) Forensic (igazságügyi szakértői) csoportjai 360 olyan esetet vizsgáltak meg, amelyekben saját ügyfeleik kértek segítséget a vállalatnál gyanított visszaélés leleplezésére, azaz, a KPMG - eddig egyedülálló módon - valós eseteket elemezve állította fel a tipikus csaló portréját.
A tipikus csaló
Eszerint a jellegzetes csaló férfi, 36 és 55 év közötti, és több mint hat éve dolgozik már cégénél, vezető beosztásban, többnyire a pénzügyi osztályon. Egyedül "tevékenykedik", és végül komoly anyagi és erkölcsi kárt okoz saját társaságának. A felmérés megállapítja, hogy a csalók főként a belső ellenőrzések elégtelenségét használják ki, tettüket a pénzszerzésen túl éppen a megfelelő kontroll hiányából adódó lehetőség, alkalom motiválja. Ezekben az esetekben - éppen a kontroll elégtelensége miatt - általában névtelen bejelentések vezetnek a csalás felfedésére.
Jimmy Helm, a KPMG közép- és kelet-európai régiójának Forensic partnere arra figyelmeztet, hogy a csalók mintegy kétharmada a cég felső vezetői közül kerül ki.
"A felső vezetők hozzáférnek bizalmas információhoz, könnyebben kikerülhetik a belső kontrollmechanizmusokat, és így végül nagyobb kárt is okoznak," hangsúlyozza Helm, aki szerint a tanulmány igazolja, hogy a kockázat jelentős; ráadásul kis- és nagyobb cégek egyaránt komoly anyagi vagy presztízsveszteséget szenvedhetnek el saját munkatársaik esetleges visszaélése miatt.
A tanulmány szerint a csalók jellegzetesen visszaesők - a vizsgált esetek kilencvenegy százalékában lebukásukig több csalást is elkövettek. Ugyanakkor az egyes visszaélések többsége is elnyúlik időben - háromnegyedük legalább fél éve, míg mintegy harmaduk legalább három éve is folyamatban volt már, amikor elkövetőjük lelepleződött.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nagy a kár, ám az imidzsüket féltő cégek inkább titkolódznak
Az esetek rendkívüli érzékenységét igazolja az érintett cégek reakciója - kétharmaduk vagy semmilyen, vagy csak hiányos információkat közölt a nála előfordult visszaélésről. Ritkán tájékoztatják a munkatársakat, a hatóságokat vagy a sajtót, attól tartva, hogy a mindez rossz fényt vet a társaságra. Mindebből az is következik, hogy igen ritkán indul formális nyomozás a csalások felderítésére - az esetek többségében a rendőrség vagy az illetékes hatóságok bevonása nélkül, a cégek megbízásából saját, "házon belüli" vizsgálat indul.
Pedig a pénzügyi kár igen komoly, és az esetek többségében annak terhét az érintett cég maga kénytelen állni.
Jimmy Helm szerint a társaságoknak csak ritkán sikerül teljes mértékben orvosolni a kárt.
"Mindezt súlyosbítja az a tény is, hogy a károk rendezése gyakran több évig is eltart. Jóval kifizetődőbb a megelőzés - a felső vezetők működését is ellenőrző etikai normák bevezetése -, ezek jóval hatékonyabb és költségkímélőbb eszközök," hangsúlyozza a KPMG partnere.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








